Bozsik-program - Tanévindító Telkiben

Bozsik-program - Tanévindító Telkiben

2012. 10. 09.
Megosztás

Hatszáz gyerek és csaknem ugyanennyi felnőtt részvételével rendezték meg vasárnap Telkiben az OTP-MOL Bozsik-program tanévindító fesztiválját.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a rendezvény megnyitóján megjelent többek között az Aranycsapat két tagja, Buzánszky Jenő és Várhidi Pál, valamint Gelei József és Palotai Károly olimpiai bajnok, illetve Göröcs János olimpiai bronzérmes labdarúgó. A megnyitó keretében a Bozsik-program intézményi programjának előző szezonjában kiemelkedő munkát végző csoportvezetők, körzeti szervezők vettek át elismerést Nyilasi Tibortól, az MLSZ sportigazgatójától.

A tanévindító eseményen az egyesületi és az intézményi programban résztvevő fiatalok mellett a Grassroots-fesztiválon focizó legkisebbek is képviseltették magukat, díjakat összesen nyolc korosztályban adtak át. Az eredményhirdetésen a fiatalok többek között Buzánszky Jenőtől, valamint a magyar válogatott kapusától, a repülőtérről egyenesen Telkibe igyekvő Bogdán Ádámtól vehették át a díjakat.

Az MLSZ összesítése szerint a jelenlegi szezonra jelentősen bővült a Bozsik-programban foglalkoztatott gyermeklabdarúgók köre: mintegy húsz százalékkal nőtt a gyerekek száma az előző idényhez képest, idén ugyanis már 120 ezer fiatal lesz részese a szövetség által kiemelten kezelt programnak. A következő hónapokban 1800 alapfokú oktatási intézmény vesz részt a szezonban sorra kerülő rendezvényeken, míg egyesületi oldalon az idei jelentős létszámnövekedés után 1100 sportszervezet több mint 3500 csapata szerepel a programban.

(Forrás: MTI)