Brazília 30 érmet céloz meg a riói olimpián

Brazília 30 érmet céloz meg a riói olimpián

2014. 07. 24.
Megosztás

Brazília 27-30 érmet céloz meg a 2016-os riói olimpián, számszerűsítette a várakozásokat a Brazil Olimpiai Bizottság (COB) sportigazgatója.

„Nem akarunk abba a hibába esni, hogy csak három-négy sportágra koncentráljunk, legalább tíz-tizenkettőben szeretnénk versenyképesek lenni” – tette hozzá Marcus Vinicius.

A sportvezető elmondta, ebben az olimpiai ciklusban 600 millió dollárt költenek a sportolók felkészítésére, ami jelentős előrelépés a 2008 és 2012 közötti 350 millióhoz képest.

„A cél az, hogy 27-30 érmet szerezzünk Rióban, és bekerüljünk az első tízbe az éremtáblázaton. Ez már számottevő javulás lenne a londoni 22. helyhez viszonyítva” – húzta alá Marcus Vinicius.

A brazilok két éve három arany-, öt ezüst- és kilenc bronzéremmel zártak a játékokon.

A hazaiak reményeit táplálhatja, hogy az előző két olimpia házigazdája, Kína és Nagy-Britannia egyaránt jócskán feljavult a saját rendezésű eseményre: előbbi 63-ról 100-ra, utóbbi pedig 47-ről 65-re tornázta fel érmei számát négy évvel korábbhoz képest.

A sportigazgató kijelentette, mintegy 400 sportolóval szeretnék képviseltetni magukat 2016-ban, és a legjobb eredményeket röplabdában, judóban, tornában, úszásban, labdarúgásban, ökölvívásban, vitorlázásban és öttusában várja.