Bronzéremmel zárta a romániai túrát a Szolnoki Olaj

Bronzéremmel zárta a romániai túrát a Szolnoki Olaj

2012. 09. 18.
Megosztás

A romániai Medgyesen rendezett négycsapatos torna bronzmérkőzésén Báder Márton eredményes és Simon Balázs fineszes játékával diadalmaskodott a Szolnoki Olaj.

Pór Péter a légiósaira igen, ám a válogatottban számításba vett négy játékosára továbbra sem számíthatott.

Az Olajban ez alkalommal még többeknek tudott lehetőséget adni a szakember, hiszen az Adria-ligában induló szolnokiak végig kézben tartották a Craiova elleni találkozót és végül 10 ponttal nyertek - tudósított minderről az olajkk.hu portál. A pontok újfent szépen eloszlottak a csapaton belül, és most is inkább a védekezésére lehet büszke az Olaj, bár támadásban egyre többeket tudott bevonni a Simon Balázs és Németh István személyében két nagyon intelligens magyar játékmesterrel erősödő Szolnok.

Az Olajban ismét Báder volt a legeredményesebb játékos, a center 16 ponttal zárta a mérkőzést, míg Watson 13-at dobott az ellenfélnek, de szintén 10-en felül zárt a frissen igazolt Ernest Kalve is.

Eredmény:
BCM U Craiova – Szolnoki Olaj KK 66–76 (17-23, 19-20, 19-21, 11-12)
Olaj KK: Simon 9, Watson 13/3, Soós 4, Gay 9/3, Báder 16.
Csere: Németh 3/3, Kalve 14/3, Grebenár, Markovic 2, Csaba 3/3, Mándoki 3/3.

(Forrás: NSO)