Elhunyt az olimpiai bajnok Csik Ferenc lánya

Búcsút vettek Csik Katalintól

2016. 09. 23.
Megosztás


Szeptember 21-én végső búcsút vettek Csik Katalintól, az 1936-os berlini olimpia úszóbajnoka, Csik Ferenc leányától, aki teljes odaadással ápolta édesapja emlékét, és aktívan részt vett a magyar olimpiai mozgalomban. Csik Katalin 72 évet élt.

Az elhunytat Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere búcsúztatta a Szent Miklós temetőben.

Csik Katalin rendszeres kapcsolatot tartott a budapesti Csik Ferenc Gimnáziummal, a keszthelyi Csik Ferenc Olimpiai Baráti Körrel, amelynek tagja is volt.

„Édesapám emléke, 100 éves lenne Csik Ferenc” címmel könyvet írt, melyben összegyűjtötte a rövid, de tartalmas életet él olimpiai bajnokról fennmaradt emlékeket. Szívügyének tartotta, hogy sportoló ifjúságunk minél jobban ismerje édesapját, és példaként tekintsen rá. A kiadvány a város önkormányzatának kiadásában jelent meg 2013-ban.

A temetésen koszorút helyezett el dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, valamint Makovecz Éva, a Csik Ferenc Gimnázium igazgatója is. A búcsúztatáson a gimnázium tanárai és diákjai is részvétüket nyilvánították a hozzátartozóknak.

(MOA)