Búcsúzott az élvonaltól a férfi válogatott, a nők csoport elsők

Búcsúzott az élvonaltól a férfi válogatott, a nők csoport elsők

2013. 03. 13.
Megosztás

A férfi válogatott 3-1-re kikapott a házigazda görögöktől az asztaliteniszezők Európa-bajnoki selejtezősorozatának utolsó fordulójában.

Az athéni találkozón az első mérkőzés nagyon szoros volt, ezen Jakab János 2-0-s vezetésről, több meccslabdát elpuskázva kapott ki, majd a folytatásban Zwickl Dániel nem bírt riválisával, így a hazaiak 2-0-ra elhúztak.
A harmadik párban aztán a friss országos bajnok Pattantyús Ádám nagy küzdelemben győzött, s ezzel visszahozta a magyar reményeket, a negyedik meccsen azonban Zwickl ismét kikapott, így összesítésben is vereség lett a vége.
A magyar csapatnak győznie kellett volna ahhoz, hogy elkerülje az utolsó helyet a csoportban.
Az utolsó hely azt jelenti, hogy az októberi kontinensviadalon csak a második vonalban szerepelhet majd a válogatott.

A zárófordulóban a magyar női válogatott is alulmaradt, mégpedig Lengyelországban (ez volt az első veresége a sorozatban), de ettől a kudarctól függetlenül megnyerte a csoportját.

Eredmények (az európai szövetség honlapja alapján), 5. (utolsó) forduló:

férfiak, B csoport:

Görögország-Magyarország 3-1
Panagiotisz Gionisz-Jakab János 3-2 (-8, -7, 12, 5, 11), Kallinikosz Kreanga-Zwickl Dániel 3-0 (5, 4, 12), Konsztantinosz Papageorgiu-Pattantyús Ádám 2-3 (8, 5, -8, -9, -10), Gionisz-Zwickl 3-0 (1, 9, 1)
A csoport végeredménye: 1. Oroszország 9 pont, 2. Horvátország 8, 3. Fehéroroszország 8, 4. Ausztria 7, 5. Görögország 7, 6. Magyarország 6

nők, A csoport:

Lengyelország-Magyarország 3-0
Natalia Partyka-Madarász Dóra 3-2 (-9, -7, 9, 10, 10), Katarzyna Grzybowska-Pergel Szandra 3-2 (8, -10, -10, 6, 9), Magdalena Szczerkowska-Ambrus Krisztina 3-1 (8, -5, 6, 0)

A 2011-es kontinensviadal végeredménye alapján a selejtezőben a magyar férfiak és a nők egyformán a legmagasabb, úgynevezett bajnoki divízióban szerepeltek, ennek 12 csapatos mezőnyét két hatos csoportra osztották. A csoportokban minden együttes egyszer mérte össze tudását a riválisokkal.

Az első öt helyezett az első divízióban szerepelhet majd az októberi, schwechati Eb csapatversenyében, míg a hatodikak a második vonalba kényszerülnek.

(Forrás: MTI)