Csak Hosszú döntős, Verrasztó 9., Csehék kiestek

Csak Hosszú döntős, Verrasztó 9., Csehék kiestek

2012. 07. 31.
Megosztás

A négy elődöntős magyar úszó közül csak Hosszú Katinka jutott tovább, és került be a 200 m vegyes kedd esti döntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.

A világbajnoki bronzérmes kissé elmaradt ugyan délelőtti idejétől, így is magabiztosan, futamgyőztesként 2:10.74 perccel, összesítésben pedig ötödikként biztosította helyét a legjobb nyolc mezőnyében.
Vele egy futamban szerepelt Verrasztó Evelyn is, aki délelőtti idejét jelentősen megjavította (2:11.53), s ezúttal a mellúszása is sokkal rendezettebb volt, csakhogy így is kiszorult a fináléból: éppen kilencedik, vagyis első számú tartalék lett.
Hosszú Katinka:
"Úgy voltam vele, hogy mindenképpen úszni szeretnék holnap délelőtt, a 200 pillangó selejtezőjében. Most persze nagy a dilemma, hogy mi legyen, még ma este ezt el kéne döntenem amerikai edzőmmel, Dave Salóval, akit hívni fogok, de nehéz lesz elhatározásra jutni. Jobban szerettem volna, ha Evelyn is döntős, és legalább nyolcadikként kerül tovább."
Verrasztó Evelyn:
"Senki se akar kilencedik lenni, én se szerettem volna, de hát ez van. Pedig most jobbat mentem, mint délelőtt, mellen is javultam, de a másik futam jóval erősebb volt. Katinkának saját döntése, hogy indul-e a 200 vegyes döntőjében vagy sem, én nem akarok ezzel foglalkozni, és befolyásolni sem fogom őt."

A férfi 200 m pillangó elődöntője a magyar duó valóságos vesszőfutását hozta. Az olimpiai bronzérmes Cseh László, aki csak a 12. időt produkálta 1:55.88 perccel, élete legrosszabb úszásának minősítette a hétfő estit. Az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence is a vert mezőnyben végzett, ráadásul Verrasztóhoz hasonlatosan a "határesetet" jelentő kilencedik pozícióban zárt (1:55.36), így ő sem versenyezhet a kedd esti döntőben.
Cseh László:
"Nagy gyenge volt az egész, nem tudok mit mondani... A karom nem működött, életem legrosszabb versenye volt. Lehet, hogy megérdemlem..."
Biczó Bence:
"Botrány, már megint a benyúláson múlott, nem jött ki jól a fal. Az első száz rendben volt, jó volt, az utolsó húsz méter viszont pocsék. Nem tudom, mért, erre kell választ találnom."