Csaknem 150 millió forintos eszközfejlesztés a pécsi utánpótlássportban

Csaknem 150 millió forintos eszközfejlesztés a pécsi utánpótlássportban

2014. 04. 04.
Megosztás

Idén majdnem 150 millió forintot költhet Pécs legnagyobb sportegyesületének működtetője az utánpótlássport fejlesztésére a társaságiadó-kedvezmények (TAO) felhasználásával - jelentette be a város sportért felelős alpolgármestere csütörtökön.

Csizi Péter az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában ünnepélyes keretek között adta át a sportcélú társaságiadó-pályázatok eredményeként megvásárolt sporteszközök egy részét a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) vízilabda-szakosztályának.

Az esemény után elmondta, a PSN mint a város legnagyobb sportegyesületének működtetője, egyben az önkormányzat sportpolitikai céljainak legfőbb megvalósítója az első kiírás óta kiemelten kezeli az utánpótlás- és eszközfejlesztést. Ebben az évben a TAO segítségével négy sportágban összességében csaknem 150 millió forintot tud felhasználni céljaira. A befolyt összeg számottevő részét a pályázati céloknak megfelelően a PSN Zrt. Sportiskola fiataljainak felszereléseire, eszközbeszerzésre fordították, s fordítják a következő hónapokban is - tette hozzá.

Csizi Péter a részletekről szólva elmondta, hogy a legnagyobb fejlesztést a vízilabdázóknál hajtották végre, mert a fiatal pólósok a legeredményesebbek az összes szakosztály közül, a serdülők például az országos bajnokság élvonalában szerepelnek. Nekik 90 millió forint értékben úszónadrágot, pólókat, papucsokat, fürdőköpenyeket, törülközőket, hátizsákokat, melegítőket, széldzsekiket vásároltak. Emellett a különböző korosztályos csapatok rangos edzőtáborozásokon vehettek részt, és nemzetközi tornát is rendez a PSN. A pályázati pénzből a fiatalok által használt uszodát is modernizálták.

A kézilabdázók mintegy 40 millió forint értékben kaptak komplett alapfelszerelést, vettek részt edzőtáborokban, s utazhattak el nemzetközi tornára.

A jégkorongozók és a kosárlabdázók összesen 16 millió forintos eszközfejlesztésben részesültek, elsősorban mezeket, felszereléseket szereztek be nekik.

(Forrás: NSO)