Csanádis éremeső Londonban

Csanádis éremeső Londonban

2012. 10. 09.
Megosztás

Könnyű helyzetben vannak a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai, hisz nem kell messzire menniük, hogy példaképeket állítsanak a diákok elé.

A londoni olimpián ugyanis több volt csanádis diák is tagja volt a magyar csapatnak, és közülük néhányan kimagaslóan szerepeltek az olimpián. Kozák Danuta a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője volt két aranyéremmel, az egyiket történetesen egy volt iskolatársával, Szabó Gabriellával közösen szerezte meg.
Rajtuk kívül még a londoni hősök közül a lólengés olimpiai bajnoka, Berki Krisztián, a két érmes birkózó, Lőrincz Tamás, illetve Módos Péter és az ötödik helyen végzett vízilabdacsapat meghatározó tagja, Szívós Márton rendelkezik még csanádis múlttal.

Krisztián nem sokkal az olimpia előtt, Tamás és Péter pedig az idei tanévnyitón jártak az Őrnagy utcai iskolában, Kozák Danuta és Szabó Gabriella pedig az október 8-án megrendezett Sportfórum vendégei voltak. A két kajakos az olimpiai élmények mellett a diákkorról és a pályafutásuk kezdeteiről is mesélt a gyerekeknek. Őszintén beszéltek arról is, hogy gimnazista korukban sokszor nehézséget okozott nekik a tanulás és az edzések összeegyeztetése, és a téli edzések sem mindig okoztak örömet a számukra. Ugyanakkor a kajakozás, és a versenyeken elért eredmények bőségesen kárpótolták őket a nehézségekért. Olimpiai bajnokként pedig csak a szépre emlékeznek, és reményeik szerint a Londonban megszerzett aranyérmek elegendő erőt adnak nekik ahhoz, hogy az újabb négyéves olimpiai ciklusba is belevágjanak.

A két kajakos a közel egyórás élménybeszámolót követőn dedikált fényképekkel köszönte meg a volt iskolájuk vendégszeretetét.

Az október 8-i rendezvényen az olimpiai iskolákat koordináló Magyar Olimpiai Akadémiát, dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár képviselte, míg a két sportoló élményeire a csanádisok mellett a dr. Mező Ferenc és a Kaffka Margit Általános Iskola diákjai, illetve az Őrnagy utcai intézményben működő Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tagjai is kíváncsiak voltak.

(Forrás: Riersch Tamás)