Cseh László osztozott az ezüstön Michael Phelpsszel és Chad Le Closszal

Cseh László osztozott az ezüstön Michael Phelpsszel és Chad Le Closszal

2016. 08. 13.
Megosztás

Cseh László ezüstérmes lett Rióban 100 pillangón, csakúgy, ahogyan Michael Phelps és Chad Le Clos is, ugyanis századra ugyanolyan időt úsztak. Az aranyérmet a szingapúri Joseph Schooling nyerte.

Cseh Lászlónak eddig nem úgy alakult a riói ötkarikás játékok, ahogy eltervezte: 200 m pillangón ugyan bejutott a döntőbe, de ott nem tudott jót úszni, csak a hetedik helyen zárt – a szám másik magyar finálésa, Kenderesi Tamás bronzérmet nyert. A rövidebb pillangószámban azonban mindenképpen javítani akart Cseh, „meg kell mutatni, hogy nem vagyunk mi bénák, csak eddig nem úgy jött ki a lépés” – fogalmazott a finálét megelőzően.

Cseh László a rajtot ezúttal sem a legjobban kapta el, és ötvennél is csak a negyedik helyen fordult, de hatalmasat hajrázott, és egyszerre csapott célba Michael Phelpsszel és Chad Le Closszal – így mindhárman ezüstérmesek lettek (51.14-es idővel). Az élen az előfutamot és az elődöntőt is megnyerő Joseph Schooling zárt 50.39-es olimpiai csúccsal, ezzel Szingapúr első olimpiai aranyérmét nyerte az olimpiák történetében.

„Nagyon örülök ennek az ezüstéremnek, főleg, hogy hárman osztozunk rajta. Sajnálom, hogy nem lett meg az arany, de nem voltam elég gyors hozzá – értékelt mosolygósan a döntő után Cseh László a mob.hu-nak. – A kezdésben azért még maradtak tizedek, de a második ötven elég jó volt, állóképésségben rendben vagyok. Sajnálom, hogy nem lett meg az arany, mivel úgy jöttönk ki, hogy sikerülhet, de ezért vagyunk emberek, mert hibázunk. Ha egy év múlva lenne még egy olimpia, már biztosan nem követném el ugyanezeket a hibákat. Meglátjuk, hol leszek négy év múlva: a tv előtt vagy a medence partján...”

„Azt azért látni kell, hogy a legjobb időmtől is fél másodpercre volt az első hely, tehát egy nagyon gyors első ötven kell ahhoz, hogy megússzam – folytatta kiválóságunk. – Lesz motiváció a jövő évi budapesti vb-re, ezért lehet érdemes edzeni. Az első ötven mellett a technikámon is dolgozni kell, lelkileg is dolgoznom kell, úgy kell kijönnöm a medencéhez, hogy ha egy zongora esik a fejemre, az se viseljen meg. Szeretnék úgy versenyezni hazai közönség előtt, hogy szétfeszít az érzés, nem pedig stresszel. Kár, hogy 30-31 éves korom körül jönnek elő újabb dolgok, amiken kell javítani, de legalább van motivációm.”

Cseh László a mentális felkészülésével kapcsolatban elárulta: az elmúlt napokban sok időt töltött a szobájában, a fal felé fordulva, egyedül, de rájött, hogy a hazafelé menő gépet már lekéste, veszítenivalója pedig nincs. „Tudtam, hogy akármi történik velem, nem fogok megfutamodni, mert azt örök életemre bánnám, ezért felálltam és megpróbáltam jól versenyezni.”

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotó: MOB/Szalmás Péter)