Csik Ferencre emlékeztek a róla elnevezett iskolában

Csik Ferencre emlékeztek a róla elnevezett iskolában

2013. 04. 08.
Megosztás

Csik Ferenc, egykori olimpikon és névadó emlékére rendezték meg a hagyományőrző ünnepséget, a Csik napot, a budai Medve utcai általános iskolában és gimnáziumban.
 Az ünnepségünket megtisztelte Cseh László és Czene Attila úszó olimpiai bajnok, dr. Jakabházyné Mező Mária a MOA főtitkára és Ali Csilla a MOB főmunkatársa is.

E neves alkalommal Csik Ferenc egykori sporttársai, családtagjai tiszteletüket tették az oktatási intézményben; valamint sportiskola révén, mint minden évben, ezúttal is olimpikonokat, híres sportolókat is invitáltak rendezvényükre. Büszkeség tölti el az iskola tanárait és diákjait, hogy neves sportoló diákok járnak oda, ezért rövid filmet szoktak készíteni, hogy ők hogyan, illetve miként élik meg sportkarrierjüket.

“Az iskola tanulói a délelőtt folyamán előadásokat, beszámolókat hallgattak meg, beszélgetéseken vettek részt. Több tanteremben párhuzamosan zajlottak az események. Megjelent Czene Attila úszó, Balsay Károly ökölvívó, Cseh László úszó és Koltai Róbert színművész is. A MOB képviseletében én tartottam előadást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és Magyar Olimpiai Bizottság alapvető tudnivalóiról, a felnőtt és ifjúsági olimpiai eseményekről” – tájékoztatott Ali Csilla, a MOB Nemzetközi Osztályának munkatársa, majd hozzátette: “Minden olimpia utáni évben elneveznek egy tantermet az aktuális ötkarikás helyszínről. Így “London-terem” elnevezésére került sor, amelyen Czene Attila olimpiai bajnok vágta el a nemzeti színű teremavató szalagot”.

"Az idei Csik napon az alsósaink a BSE sportpályáin mérték össze erejüket egy mini olimpiai tornán. Felső tagozatosaink sportversenyeken mérték össze erejüket, de a tudásukra is kiváncsiak voltunk, vetélkedőt szerveztünk, amelyben a helyes táplálkozás, a sportsikereink története is a feldolgozott témák közé került. Előadások keretében ismerkedtek iskolánk korábbi nagy sikerű sportolóival, a sportsérülések fajtáival és megelőzésükkel.

Gimnazistáink számára nagyon fontosnak tartjuk a példamutatást, a példák általi nevelést. Látniuk kell, természetes emberi beszélgetésekből érezniük kell, hogy azok a napi küzdelmek amiket átélnek a felkészülés során, ugyanolyan mint a legnagyobb sikerű sportolóink esetében. Nagyon személyes hangú és őszinte beszélgetést folytatott a zsúfolásig telt teremben Cseh László olimpiai ezüstérmes úszó, világbajnok. Horváth Gábor olimpiai bajnok minden felmerülő kérdésre válaszolt, sok háttér információt is megosztott a hallgatósággal. Nagyon nagy érdeklődés kísérte Balzsay Károly bokszoló és Németh Dorottya fitnesz világbajnok előadását is. Pető Tímea evezőedző a nők sportban betöltött szerepéről és a speciális felkészülésükről beszélt.

Gimnazistáink között sokan média tagozatosok, számukra érdekes, a sporttal összefüggő előadás volt Doba István beszámolója aki sportfotósként örökíti meg a világversenyeket. A média, a film és a színház világáról mesélt nagyon szórakoztatóan Várnai Klára műsorvezető, Ullmann Mónika és Koltai Róbert színművészek" - tette hozzá az iskola részéről Tósoki Károly.