Czene Attila: Célunk, hogy folytassunk az elmúlt 25 évben megkezdett munkát

Czene Attila: Célunk, hogy folytassunk az elmúlt 25 évben megkezdett munkát

2014. 12. 11.
Megosztás

A Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke ezt a szervezet 25 éves jubileumi közgyűlésén hangsúlyozta. A MOB olimpiai bajnok alelnöke az eseményen bejelentette, hogy 2015 januárjában bevezetik a Nemzeti Sportkártya Programot.

Az ünnepi közgyűlésen részt vett Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Györfi János tagozati koordinációért felelős osztályvezető és Vass Henriett, szabadidősport tagozati koordinátor.

„Egy a célunk, hogy folytassunk az elmúlt 25 évben megkezdett munkát. Minél több családot szeretnénk megszólítani, így minél több emberrel szeretnénk megszerettetni a mozgást. A Nemzeti Sportkártya Programot nem szabad összetéveszteni a Nemzeti Sportinformációs Rendszerrel, mert az a versenysportolókat fogja össze. Nekünk az a feladatunk, mint közhasznú nonprofit szervezetnek, hogy a szabadidősport területén kiépítsük a bázisunkat, és számokkal tudjuk alátámasztani azt, hogy ebben az országban milyen sokan akarnak rendszeresen sportolni” – mondta Czene Attila.

Salga Péter, az MSZSZ főtitkára arról beszélt, hogy a rendszerváltás után egy teljesen új sportszerkezet jött létre, melyben elhalványultak a központi szervek szerepei és felerősödött a civil szerepvállalás jelentősége. "Szövetségünk ezeket a törekvéseket fogta össze és koordinálja mind a mai napig. Büszkék vagyunk, hogy annyi kiváló önkéntessel dolgozhattunk együtt, hogy szervezhettünk néhány olyan programot, amely mára meggyökeresedett, melyet hiányolnának a résztvevők, ha nem lenne. A számok szintjén: 2164 rendezvény, 91 sportág, vagy mozgásforma, 203 ezer résztvevő csak a tagszervezetek programjain, a saját rendezésű eseményein pedig több százezer résztvevőt regisztráltunk az elmúlt években” – összegzett a sportvezető.

A közgyűlésen a szabadidősport szervezése és népszerűsítése, illetve támogatása érdekében végzett kiemelkedő munkájáért a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöksége elismeréseket nyújtott át.

(MSSZ-MOB, fotó: Kádár Adrián)