Czink Melinda nyolcaddöntős

Czink Melinda óriási csatában nyert, jöhet Jankovics

2012. 07. 18.
Megosztás

A carlsbadi női tenisztorna 1. fordulójában Czink Melinda kétórás mérkőzésen, döntő szettben legyőzte a kazah Szeszil Karatancsevát, így bejutott a második körbe, ahol az ellenfele a korábbi világelső szerb Jelena Jankovics lesz.

A két játékos először találkozott egymással, Karatancseva előtt azonban nem is olyan rég már volt egy magyar akadály, azonban nem botlott el benne: a Roland Garroson Babos Tímeát két nagyon sima szettben (6:1, 6:0) legyőzte a ranglista-105. kazah teniszező.

Ez a mérkőzés a magyar lány számára indult jobban, hiszen míg ő az első fogadóesélyével élni tudott, addig bolgár születésű riválisa két bréklabdáját is kihasználatlanul hagyta (4:1).

Sőt, Czink egy újabb bréklabdát hárítva 5:2-es előnyre tett szert, majd másodszor is elvette Karatancseva adogatását, így fél óra játék után megnyerte az első szettet (6:2).

A folytatásban újabb két ki nem használt Karatancseva-bréklabda után (összességében 0/5 és 2/2 volt a két játékos ezen mutatója) Czink került háromszor is fogadóelőnybe, és az utolsóval élve 2:0-ra vezetett, de a kazah – hatodik próbálkozásra – egyből visszavette az elveszített játékát (2:1).

Sőt,az egyenlítés után ismét brékelt (2:3), innentől pedig az előnyét megtartva 5:4-nél az egyenlítésért adogathatott – és tette ezt sikerrel (4:6).

A döntő játszmában ismét Karatancseva enyhe fölénye volt megfigyelhető, és bár négy bréklabdát még hárított Czink (akinek közben szintén volt egy kihasználatlan lehetősége), a következő esélyével már élt az ellenfél, így 4:3-ra átvette a vezetést.

A ranglista-94. magyar azonban nem tört meg, és bár 40:30-nál Karatancsevának labdája volt az 5:3-hoz, egyből visszabrékelt (4:4), sőt, a saját adogatásánál villámgyorsan 40:0-re ellépett. A kazah azonban innen is visszakapaszkodott, és elvette Czink szervajátékát, így 5:4-nél a mérkőzés megnyeréséért adogathatott.

De Czink egyből visszabrékelt! Majd a saját adogatása megnyerése után 6:5-nél mérkőzéslabdához jutott, amellyel élt is, így 12 másodperc híján kétórás küzdelemben nyert, egyben kiharcolta a Jelena Jankovics elleni 2. fordulós mérkőzést (7:5).

WTA-TORNA, MERCURY INSURANCE OPEN, CARLSBAD (740 000 dollár, kemény pálya) 1. FORDULÓ
Czink (magyar)–Karatancseva (kazah) 6:2, 4:6, 7:5

(Forrás: NSO)