Dakar 2013: chilei és spanyol siker a nyitányon

Dakar 2013: chilei és spanyol siker a nyitányon

2013. 01. 06.
Megosztás

Bemelegítés. Annak szánták legalábbis, aztán volt aki úgy lapátolt, mint a kisangyal a Dakar-rali első napján, amelyet (a rajtceremóniát is beleértve) egymillióan láttak a helyszínen Limától Piscóig.

Maga a szakasz mindössze 13 kilométer volt, de elég emberes! Mély homokon, rekkenő hőségben, trükkös letörésekkel.

De ne szaladjunk ennyire előre.

A szombat ugyanis az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődött (183 motor, 38 quad, 153 autó és 75 kamion gurult át a dobogón) vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy népünnepéllyel. Mert nehezen lehetne másképp jellemezni azt, amit a nézők produkáltak.

„Még a belső kamerát is bekapcsoltam, annyira feldobódtam” – mondta Szalay Balázs, aki pedig már látott egy s mást, hiszen ez a 12. Dakar-ralija. De az első, amely sivatagban kezdődik. A rendezők ugyanis eddig hagyták bemelegedni a mezőnyt, mielőtt beküldték a dűnék közé, ezúttal azonban másként alakult: már rögtön az elején jöhetett a homok.

„Robby Gordont vagy ötven néző tolta, amikor mellé értünk” – mondta Szalay, aki ettől függetlenül biztos benne, az amerikai nem marad a sereghajtók között. (Más kérdés, Gordon aligha örült a 137. helynek, meg annak, hogy a tízperces hátrány helyett az első szakasz háromszoros szorzója miatt most több mint fél óra a hátránya.)

Ami az új Opel Mokkával száguldó magyar kettőst illeti: a 39. helyen teljesítette a bemelegítésnek szánt piscói szakaszt.

„Rövid, de gyors szakasz volt, ám mielőtt mindenki ész nélkül száguldani kezdett volna, két-három trükkös letörés a homokban figyelmeztetett arra, hogy a Dakar nem az első szakaszon dől el, pláne nem ilyen rövid távon. A homok a hőség ellenére sem volt elviselhetetlenül puha, csak túl kemény votl a gumink, így az autó nem volt olyan jó erőben, mint elnnie kellett volna. De nincs gond, ez még csak az első nap” – nyilatkozta Szalay, akinek mondandójához még annyit fűzött hozzá az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László, hogy az első néhány száz méteren azért érezték: fél éve száguldottak utoljára puha homokon.

„Jó, hogy már az elején berakták az útvonalba dűnéket, mert így azok is láthattak sivatagi versenyt, akik csak a verseny elejére érkeztek. És én sem bántam, hiszen én a legjobban homokon szeretek versenyezni” – vallotta be Szalay, akinek csapatában a bolgár Cenkov, Marinov kettős a 77., a szerb Milanovic, Veljkovic páros a 126. helyen hozta célba az Opelt.

Érdekesség egyébként, hogy bár szombaton nem lehetett megnyerni a Dakart, veszíteni igenis sokat lehetett rajta, hiszen az autósoknál hármas, a motorosoknál ötös szorzóval számít ez az eredmény a végelszámolásnál. Ami azt jelenti, hogy ha valaki csak tíz percet kapott, az máris félórás hátrányban van.

Sebestyén Sándor és Bognár József is túl van az első megméretésen: a 117. helyen értek célba, úgy, hogy még segítséget is nyújtottak. Nem nézhették ugyanis tétlenül, hogy az orosz Cserednyikov, akinek a magyar bajnok Horn Albert diktálja az itinert, a rajt után vesztegel. Sebestyénék vagy másfél percet eltöltötték azzal, hogy rángatták a Protót, de az meg sem moccant (utóbb a versenykamion tudta meghúzni és a páros teljesítette a szakaszt), úgyhogy a magyar kettős inkább továbbment.

„Akkora dugó volt, hogy éppen csak beestünk a rajtra a táborba. Leeresztettük a kerekeket, és már indultunk is. Pócsik Laciék kiértek a szakaszról, mire mi elrajtoltunk, és mondták, hogy elég nehéz, ezért kellemes meglepetésként hatott, hogy nem volt gondunk. A homok mély volt ugyan, de jót tett nekünk a marokkói teszt és az autónkat is jól felkészítették a fiúk” – mondta Sebestyén, akinek a kísérő csapata Pócsik László, Farkas Nándor és Szaller Zoltán a 138. helyen ért célba.

Nekik sem volt túl sok idejük felkészülni a rajtra, mert akkora dugó volt a tábor előtt, hogy még a kerekeket sem maradt idő leengedni, úgyhogy kissé kapkodva indultak. „Nem tudtuk leengedni a kerekeket, ehhez jön még a háromezer hatszáz kilós versenysúly nehezítő körülménynek, úgyhogy nem volt könnyű, de itt vagyunk és ez a lényeg. A rendezők szerintem ezzel a szakasszal éreztették, hogy nem lesz egyszerű ez a verseny” – mondta Pócsik.

Az autósoknál amúgy Carlos Sainz volt a leggyorsabb (ezt a pályát, mintha kimondottan neki találták volna ki), de a dicséretet a spanyol a maga szokásos módján elutasította. Megjegyezte: ez még nem a Dakar, a verseny csak vasárnap kezdődik.
No igen, de azért a szombati napon is túl kellett lenni. A kamionosoknál a címvédő Gerard de Rooy úgy száguldott, mintha ezer ördög üldözné és úgy ugrált át a dombokon, mint egy szöcske, aminek meg is lett az eredménye, jól elverte a mezőnyt. A Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió egy kicsit odaütötte a MAN orrát, de a fénysérülésen kívül különösebb baj nem történt, a fiúk a 32. helyen értek célba.

„Az egyik homokdomb után volt egy kráter, ami egy kicsit átrendezte a kamion elejét, de ez az eredményt nem befolyásolta. Amúgy megesik máskor is, hogy nem látod, hova fordulsz, ezt most megúsztuk, és végig jó tempót autózva, sokat előztünk” – mondta Darázsi.
A verseny vasárnap a Pisco-Pisco körszakasszal folytatódik – vagy a versenyzőket idézve: akkor kezdődik.

DAKAR 2013 1. szakasz, Lima–Pisco (össztáv: 263 km, ebből szelektív szakasz: 13 km)

Autósok: 1. Carlos Sainz, Timo Gottschalk (spanyol, német, Buggy) 7:40, 2. Alvarez, Graue (argentin, Toyota Hilux) 8 másodperc hátrány, 3. Chicherit, Garcin (francia, SMG Buggy) 10 mp h., ...39. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:41 perc h., ...77. Cenkov, Marinov (bolgár, Opel Antara) 3:38 p h., ...117.Sebestyén, Bognár (magyar, Toyota Landcruiser) 5:06 p h., …. 138. Pócsik, Farkas, Szaller (magyar, Toyota Landcruiser) 10.58 p h., ...149. Cserednyikov, Horn (orosz, magyar, G-Force Proto) 1:32:26 ó h.

Motorosok: 1. Francisco Lopez Contardo (chilei, KTM) 7:51, 2. Verheven (holland, Yamaha) 1 másodperc hátrány, 3. Quintanilla (chilei, Honda) 5 mp h.

Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco) 8:46, 2. Stacey, Ruf, Der Kinderen (holland, Iveco) 16 mp h., 3. Loprais, Bruynkens, Pusteljovsky (cseh, Tatra) 25 mp h., ...32. Darázsi, Vörös, Szalai (magyar, MAN) 4:15 p h.

(Forrás: Tóth Anita /NSO)