Demeter Bence: Az öttusában bármi megtörténhet

Demeter Bence: Az öttusában bármi megtörténhet

2016. 07. 09.
Megosztás

Demeter Bencének a londoni kijutás nem sikerült, most viszont Kasza Róbertet legyőzve indulhat Rióban.A kajakos Horváth Bence és Szomolányi Máté útja a világbajnok páros legyőzésén át vezetett Brazíliába. Tökéletes pályára készülnek, ami a dobogóra viheti őket. A triatlonozó Tóth Tamás nyomás alatt tud a legjobban teljesíteni, ez pedig az olimpián csak segíthet neki. Nem csak a helyszínekről lehet biztatni olimpikonjainkat, hanem itthonról szurkolói szívek dobbanásaival is.

Minderről bővebben az M4 Sport Út Rióba című magazin 49. adásában láthatnak július 4-én, 10:13-tól.

Demeter Bence 1998-ban kezdett el öttusázni, és valójában édesapja nyomdokába lépett, aki nem mellesleg hazánk első Európa-bajnoka. Bence párja az a Kovács Sarolta, aki szintén öttusázik, és aki immár háromszoros világbajnok. A fiatalok szerint nem hátrány, hogy ugyanazon sportág ráadásul ugyanazon klub versenyezői is. A londoni olimpián ott lehetett, mint néző. Akkor megérezte a verseny hangulatát, és ez most segíteni fogja a mentális felkészülésben. Egyáltalán nem tart Riótól.

„Mindenképpen szeretnék pontszerző helyen végezni, úgy érzem, hogy ez bennem van. Titkon legbelül szerintem mindenkinek ott van az érem, hiszen úgymond az a legnagyobb dicsőség ha valaki föl tud állni akár a dobogó legmagasabb fokára. Persze ez sincsen kizárva számomra, de azért én próbálok a realitások talaján maradni és én úgy érzem ez a pontszerző hely ami számomra most elérhető. De az öttusában bármi megtörténhet.”

A Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakpáros is készül Rióra...
„Régen sokkal gyorsabbak voltunk az elején. Olyan csapásszámmal mentünk, amivel nem mentek a mezőnyben. De csak 100 méterig tudtunk ott lenni az elején. És utána jött a sav, elment mellettünk mindenki. Most pedig megtanultunk nyomatékból kajakozni, amitől jobban bírjuk az egészet.”

Máté szerint ami még a javukra vált, hogy nagyon hosszú kajakos edzéseket végeznek, valamint elkezdtek futni is. A fiúk a mindent eldöntő futamot megnyerték, így ők indulnak majd Rióban életük első olimpiáján K-2 200 méteren. „Én még mindig nem hiszem el, hogy életem első olimpiájára kijutottam. Még mindig kell, hogy aludjak rá párat. Az olimpián tökéletes pályára törekszünk, és akkor bármi kijöhet az eredményből.”

Máté tehát bizakodó, ahogyan Bence is. „Úgy kell, hogy versenyezzünk ott, mintha itthon lennénk edzésen és maximumon teljesítünk. Nekünk most már ez a szlogenünk: max pálya, mintha edzés lenne. Mert mikor így versenyeztünk, hogy ezt képzeltük el, akkor mindig megvertünk mindenkit, vagyis nagyon jól ment.”

Tóth Tamás triatlonistának élete egyik legboldogabb napja volt, amikor kiderült, hogy ő is utazhat Rióba. A triatlonisták kétéves kvalifikációs sorozata alatt Tamás végig az élmezőnyben szerepelt, a kvóta sorsa viszont az utolsó pillanatban dőlt el.

A két szabadkártyából csak egyet osztottak ki, így ez azt jelentette, hogy a kvalifikációs ranglista határát eggyel lejjebb húzták meg, így alanyi jogon Tamás is kijutott Rióba.

(utrioba.hu, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)