Dopping: drasztikus szigorítás várható

Dopping: drasztikus szigorítás várható

2012. 11. 20.
Megosztás

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingvétségért járó kétéves büntetéseket felemelné négy évre.

A döntés decemberben születhet meg, és ha elfogadják, 2015-től lépne érvénybe az új doppingkódex erre vonatkozó passzusa.
John Fahey, a WADA elnöke közleményében kiemelte: a sportvilágban és kormányzati szinten is erős a törekvés a szigorításra.
Jelenleg az anabolikus szteroidok, a növekedési hormonok és a fedőszerek használatáért, illetve a tiltott szerekkel való kereskedésért jár kétéves szankció első esetben, a második lebukás vagy vétség pedig örökös eltiltást von maga után.
A WADA nem tervezi kimondottan olimpiai eltiltásra vonatkozó előírás megalkotását. Korábban a briteknél volt érvényben az a szankció, hogy doppingolók már egyáltalán nem indulhattak ötkarikás játékokon, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) iránymutatása szerint ez dupla büntetésnek minősül, így a Brit Olimpiai Bizottság májusban megszüntette a szabályt.
Fahey ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha decemberben elfogadják a négyéves eltiltást, akkor a vétkes sportoló eleve egy olimpiát biztosan kihagy.

Gyanúsnak találják a kenyai táborokat

Talán három év múlva, az új doppingkódex bevezetésével lehet majd ellenőrizni az edzőtáborokat is.
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője nyíltan bírálta a kenyai sportvezetőket, amiért nem járnak utána, hogy tényleg olyan egyszerű-e doppingszerekhez jutni az afrikai ország edzőtáboraiban, mint ahogy az egyes információk szerint gyanítható.
A WADA elnöke Montrealban beszélt arról, hogy olyan értesüléseik vannak, melyek szerint a külföldiek körében is népszerű kenyai magaslati edzőtáborokban számos sportoló él tiltott szerekkel.
A doppingkészítmények jelenlétéről egy ellenőrzésen fennakadt kenyai futó beszélt. Fahey személyesen is ellátogatott Kenyába, ahol a helyi sportági atlétikai szövetségtől, illetve olimpiai bizottságtól is kérte, hogy vizsgálják ki az ügyet, ám eddig hiába.

„Nem történik semmi, egy helyben topogunk” - rögzítette bosszúsan a WADA irányítója, hozzátéve, hogy a szervezet jelenleg nem tehet semmit, ám 2015-től, az új doppingkódex bevezetésétől a helyzet majd változik, mivel a WADA-nak lesz jogosultsága arra, hogy az edzőtáborokat is saját hatáskörben ellenőrizze.

(Forrás: MTI)