Douchev-Janics és Dudás a nyolc között, Vajda a B döntőben 200m-en

Douchev-Janics és Dudás a nyolc között, Vajda a B döntőben 200m-en

2012. 08. 10.
Megosztás

A kajakos Douchev-Janics Natasa és Dudás Miklós bejutott a szombati döntőbe 200 méteren a londoni olimpia pénteki versenynapján. A kenus Vajda Attila a B fináléban folytathatja szereplését a legrövidebb távon.

A szegediek háromszoros ötkarikás bajnoka, Douchev-Janics elő- és középfutamát is magabiztosan nyerte meg a Dorney-tavon, azaz favorithoz méltóan lépett tovább a legjobb nyolc közé. Az ifjúsági világbajnok, olimpiai újonc Dudás is remekül versenyzett, előbb harmadik lett, majd a rendkívül erős és nagy csatát hozó középfutamban is ezt a pozíciót kaparintotta meg, így ő is készülhet a legjobbak versenyére.

A szerdai 1000 méteres fináléban címvédőként hatodikként záró Vajda nem tudta felvenni a versenyt a sprintspecialistákkal, mindkét pénteki futamában ötödikként ért célba, így a sportág olimpiai küzdelmeinek utolsó napján a B döntőben szállhat vízre. Ez azt jelenti, hogy a legjobb esetben kilencedik lesz az ötkarikás programban most debütáló távon.

"Nagyon felkészültem erre az olimpiára és már nagyon vártam a napot, hogy vízre szállhassak" - nyilatkozott a parton Dudás.
"Boldog vagyok, hogy sikerült bejutnom a döntőbe, ráadásul a középfutamban olyan neveket vertem meg, akiket korábban még soha. Előzetesen a finálé volt a célkitűzésem, de holnap megpróbálok beleadni még egy löketet, s majd meglátjuk, az mire lesz elég."

"Nem mondom azt, hogy nem mentem +full+ pályát, de az első száz méteremen még lesz mit javítani" - mondta a magyar versenyző, aki első pályája után nem nyilatkozott, s most is csak egy-egy kérdést engedélyezett a sajtó képviselőinek.
"A táv első fele nem sikerült túl jól, most el is megyek, és gyakorolom azt az egy-két húzást, amelyre holnap szükségem lesz. Bízom benne, hogy szombaton is sok magyar lesz kint, én pedig, akárcsak ma, ismét megnyerem a futamomat."

"Mindent a rajtra tettem fel, jól el is kaptam, de a sprinterek az első pár méteren sokkal jobbak voltak. Ezzel együtt azt mondom, hogy ez volt életem legjobb 200 m-re. Még egy pár ilyen, és egész jó sprinter leszek" - nyilatkozott a parton mosolyogva Vajda. "Ötödik lettem, bejutottam a B döntőbe, azt hiszem, nem lehetek elégedetlen. A közönség fantasztikus, nagyon jó, hogy ennyi magyar van itt, köszönjük a bíztatást."

(Forrás: MTI)