Dr. Gémesi György: A kastély méltó helyszíne lesz a gyűjtőtalálkozónak

Dr. Gémesi György: A kastély méltó helyszíne lesz a gyűjtőtalálkozónak

2014. 09. 18.
Megosztás

Dr. Gémesi György úgy véli, a Gödöllői Királyi Kastélynál méltóbb helyszínt nem is találhattak volna az Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtők XVI. Nemzetközi Találkozójának.

A gyűjtőtalálkozónak másodszor ad otthont Gödöllő, és a helyszínválasztás nem véletlen: amellett, hogy dr. Gémesi György a város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság Emlék- és Hagyományőrző Bizottságának elnöki teendőit is ellátja, amely a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen rendezi meg az immár hagyománnyá vált eseményt.

A barokk kastélyt az 1740-es években építették, az ahhoz tartozó lovardát pedig a közelmúltban, 2010 decemberében újították fel, még időben elkészülve Magyarország Európai Uniós elnökségére. Minden elfogultság nélkül állíthatjuk, a 638 nm-es, műemléki környezetben lévő terem Európában is ritkaságszámba megy.

„Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben mi láthatjuk vendégül az Európa számos országából, sőt még távolabbról érkező gyűjtőket és érdeklődőket, s biztosak vagyunk benne, hogy a környezet őket is le fogja nyűgözni” – fogalmazott dr. Gémesi György a mob.hu-nak.

„Magyarország Európai Uniós elnöksége alatt több magas rangú küldöttség vendégeskedett a kastélyban, amely a visszajelzések alapján remekül vizsgázott. Semmi kétségem sincs afelől, hogy ezúttal is egyöntetű sikert arat.”

A MOB korábbi alelnöke elmondta, bár maga nem gyűjtő, kíváncsian várja, milyen ereklyéket lehet megtekinteni a találkozón.

„A sport egészen kiskorom óta végigkíséri az életemet, ennek megfelelően természetesen én is végigjárom a standokat. A jelenlévőknek kisebb meglepetéssel is készülünk, de erről majd bővebben szombaton.”

A napokban komolyan foglalkoztatta a közvéleményt a hír, miszerint a Magyar Olimpiai Bizottság támogatná Budapest 2024-es olimpiarendezési pályázatát. Dr. Gémesi György szerint érdemes megfontolni az ötletet.

„Korábban többször eljátszottunk a kandidálás gondolatával, és most sem szabad egy kézlegyintéssel elintéznünk. Alaposan meg kell vizsgálni, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy olimpia megrendezése, hatástanulmányokat végezni, és azok függvényében dönthetünk arról, nekirugaszkodunk-e. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy a rendezésért komoly ellenfelekkel kellene megvívnunk. A siker érdekében minden sportdiplomáciai eszközt be kellene vetnünk.”


(MOB/Czövek Oszkár)


Kapcsolódó cikkek:
Papp Laci kesztyűjétől Schmitt Pál nyakkendőjéig
Győr Béla: Sokan azt sem tudják, mit árulnak
Festői környezet várja a gyűjtőtalálkozó résztvevőit