EB selejtező: Fölényesen nyert a női válogatott Portugália ellen

EB hírek: 15 milliót kapnának az aranyért a lányok

2012. 11. 30.
Megosztás

A Magyar Kézilabda Szövetség 15 millió forintos prémiumot fizetne a magyar női kézlabda-válogatottnak, amennyiben Európa-bajnokként zárná a tornát.

Karl Erik Böhn (47) szövetségi kapitány együttese a december 4-én rajtoló szerbiai kontinenstornán Horvátország, Németország és Spanyolország együttese ellen játssza a csoportmérkőzéseket. A csapat célkitűzése az első hat hely egyikének megszerzése, amit a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) jutalmaz is – írja a blikk.hu.

Amennyiben a csapat megnyeri az Európa-bajnokságot, úgy 15 millió forint prémiumban részesül, a második-negyedik helyért 12 millió, az ötödik-hatodik pozícióért 8 millió, míg a hetedik-nyolcadikért 5 millió forint jár – jelentette be Vetési Iván (40), az MKSZ elnöke. –
Vetési bizakodó, mint mondta a válogatott tagjainak nagy része sikeres szerepléssel zárta a Bajnokok Ligája 2012-es csoportmeccseit.

Magyarország az egyetlen, amely a BL legjobb nyolc csapata között az FTC és a Győr révén két együttessel képviselteti magát. Az MKSZ elnöke szerint azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a női válogatott két éve játszott utoljára világversenyen. Az együttesnek nagy erőt adhat majd, hogy Újvidéken szinte hazai környezetben léphet pályára. Az Eb-re a magyar szurkolók váltották eddig a legtöbb jegyet.

„A mezőny nem könnyű, de az olimpiához képest sok válogatott kerete kicserélődött” – mondta a szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn, aki hozzátette, hogy olyan magyar csapat utazik a kontinensviadalra, aki ellen senki nem mehet biztosra.

Újabb kulcsember dőlt ki a német csapatból

Újabb kulcsjátékosát veszítette el az Európa-bajnokságra készülő német női kézilabda-válogatott: Susann Müller térdsérülés miatt kénytelen lemondani a szerbiai tornán való szereplésről. Müller Stefanie Melbeck és Isabell Klein csapatkapitány után a harmadik nagy kiesője a magyarokkal azonos csoportban szereplő németeknek.

„Borzasztó hírek ezek, hiszen kiválóan haladtunk a felkészüléssel, de most teljesen új alapokra kell építenünk a csapatot" – mondta Heine Jensen szövetségi kapitány, akinek egyetlen balkezes átlövője maradt a 19 éves Anne Hubinger személyében.

A bokasérüléssel bajlódó Nadja Nadgornaja szereplése továbbra is kérdéses, az utazásáról csütörtökön döntenek az orvosok.
Az Európa-bajnokság december 4-én kezdődik, a magyar csapat 5-én játszik Németországgal.

Nerea Pena is bekerült a spanyolok keretébe

Újabb válogatottak kerete vált ismertté a női kézilabda Európa-bajnokság előtt: Jorge Duenas, a spanyol és Jan Pytlick, a dán nemzeti csapat szövetségi kapitánya is nyilvánosságra hozta, kikkel képzeli el a mérkőzéseket a kontinensviadalon.

A magyar válogatottal egy csoportban szereplő spanyolok keretében – a harmadik csoportmeccset játssza Karl Erik Böhn csapata az ibériaiak ellen – ott van a Ferencváros irányítója, Nerea Pena (a képen), valamint készülhet első nagy tornájára az Oltchim Valcea remek átlövője, Alexandrina Barbosa is, aki 2009-ig szülőhazája, Portugália színeiben szerepelt.

Jan Pytlick, a dán válogatott kapitánya 17 játékost visz Szerbiába, ám arról csak az első mérkőzés után dönt, hogy Rikke Poulsen kapus kap-e lehetőséget a további fellépéseken.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG A SPANYOL VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Cristina González (León), Silvia Navarro (Oltchim Valcea)
Mezőnyjátékosok: Carmen Martín (Krim Ljubljana), Nely Carla Alberto (Fleury Loiret), Beatriz Fernández (Fleury Loriet), Veronica Cuadrado (Vejen), Marta Mangue (Zajecsar), Macarena Aguilar (Randers), Jessica Alonso (Zajecsar), Elisabet Chávez (Nice), Elisabeth Pinedo (Bera Bera), Begona Fernández (Zajecsar), Vanessa Amoros (Atlético Guardes), Nerea Pena (Ferencváros), Patricia Elorza (Bera Bera), Alexandrina Barbosa (Oltchim Valcea)

A DÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Sandra Toft (Holstebro), Cecilie Greve (Odense), Rikke Poulsen (Vejen, tartalék)
Mezőnyjátékosok: Ann Grete Nörgaard (Holstebro), Mie Augustesen (Thüringer HC), Louise Lyksborg (Viborg) Kristina Bille (Larvik), Stine Jörgensen (Aalborg), Pernille Holst Larsen (Viborg), Sofie Bloch-Sörensen (FIF), Line Jörgensen (FCM Handbold), Louise Burgaard (Holstebro), Kristina Kristiansen (Holstebro), Lotte Grigel (Esbjerg), Susan Thorsgaard (FCM Handbold), Marianne Bonde (FIF), Mette Gravholt (Holstebro)

(Forrás: Blikk / NSO)