Együttműködés a Magyar Diáksport Szövetség és a Nemzeti Sportközpontok között

Együttműködés a Magyar Diáksport Szövetség és a Nemzeti Sportközpontok között

2012. 10. 09.
Megosztás

Majdnem 1000 általános és középiskolás tanulót várnak a héten az atlétikai diákolimpia idei első országos döntőjére a Puskás Ferenc Stadionba. A tervek szerint a jövőben más sportágak diákolimpiai döntőit is az ország legismertebb sportlétesítményeiben rendezhetik.

Október 9-10-én rendezik Budapesten a 2012/13-as tanév diákolimpia sorozatának első atlétikai országos döntőjét, az ügyességi és váltófutó csapatbajnokságot. Kedden a III–IV. korcsoportos (11–14 éves), másnap pedig az V–VI. korcsoportos (15–18 éves) diákok versenyszámait bonyolítják le.

A csapatbajnokságok megyei és budapesti előversenyein a fiatalabbaknál majdnem 800, míg az idősebbeknél több mint 1000 iskolai csapat állt rajthoz. Közülük a legjobb 289 csapat indulhat az országos döntőn, amelynek idén különleges hangulatot ad majd a helyszín: a tehetséges atléták ugyanis a Puskás Ferenc Stadionban csatázhatnak az érmekért.

A tervek szerint ez egy hosszú távú együttműködés kezdete a Magyar Diáksport Szövetség és az állami sportlétesítményeket üzemeltető Nemzeti Sportközpontok között. A jövőben más sportágak diákolimpiai döntőit is az ország legismertebb sportlétesítményeiben rendezhetik.

„Örülünk, hogy ismét benépesül fiatal, tehetséges sportolókkal a Puskás Ferenc Stadion, ugyanígy próbáljuk a jövőben „kinyitni” a többi létesítményünket is. Szeretnénk, ha az állami fenntartású stadionokat, sportcsarnokokat és uszodákat - amennyiben az élsportolók felkészülése mellett marad szabad kapacitás - a korábbinál több utánpótláskorú versenyző, valamint szabadidő-sportoló használná. A fejlesztéseknél, például a Tüskecsarnok és az új nemzeti stadion megépítésénél, vagy éppen a budapesti uszodák felújításánál is az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy legyenek olyan sportpályák az országban, ahova a szülők levihetik mozogni, edzeni a gyerekeket” – mondta Vígh László kormánybiztos.

„A Puskás Stadionban fűre vagy pályára lépni mindenki számára örök élmény marad. Tudom, hogy sok diáknak örökre emlékezetes lesz ez, ami azért is nagyon fontos, hogy a diáksport és a mindennapos testnevelés ügyéhez végre ne csak szlogeneket és intelmeket, hanem kézzel fogható élményeket is tudjunk kapcsolni. Bízom benne, hogy a jövőben is hasonló sportlétesítményekben rendezhetjük a kiemelkedő eseményeinket” – mondta Balogh Gábor, sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

(Fprrás: MTI)