Elégedett kapitány

Elégedett kapitány

2012. 05. 16.
Megosztás

Aranyosi Péter szövetségi kapitány elégedett volt játékosai teljesítményével a Laskóban rendezett Szlovén Open nemzetközi asztalitenisz-verseny után. A mieink összesen két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel zárták a versenyt.

"Nagyon elégedett vagyok a játékosok eredményeivel, 40-es szorzójú versenyen, erős mezőnyben sikerült remekül teljesíteniük – mondta honlapunknak a szakember. "

– A világ legjobbjai közül csak a kínaiak hiányoztak, a koreaiak viszont eljöttek, de rajtuk kívül is több paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok volt a mezőnyben.

"Bicsák Bettina Londonba ugyan nem jutott ki, az egri Hungarian Open után azonban Szlovéniában is érmes lett."

- Az egri 20-as verseny volt, ilyen erős viadalon először végzett dobogós helyen, csapatban lett második. Roppant tehetséges, fiatal játékos, egyértelműen ő a jövő embere, akinek reális esélye lehet a 2016-os riói paralimpiai részvételre, ha ilyen ütemben fejlődik tovább.

"A londoni kvótások közül Pálos Péter megnyerte az egyest, Csonka András csapatban győzött, Berecki Dezső szintén a csapatversenyben harmadik lett.
- Peti a kategóriájában, a 11-esben nagyon erős, többszörös világ- és Európa-bajnokként Londonban is az esélyesek közé tartozik. Andris a paralimpiai- és világbajnok belga Mathieu Loicq társa volt a csapatban, de azt kell mondanom, jobban játszott híres partnerénél. Dezsőnek sajnos az egyes ezúttal nem ment olyan jól, csapatban viszont ügyesek voltak a brittel."

- Londonban a világranglista alapján készítik el a kiemeléseket a sorsolás előtt, hogyan változtak a mieink helyezései a szlovéniai verseny után?

"Nem tudom megmondani, ki kell számolnom. Nehezen követhető az új számítási rendszer, amelyben, ha valaki nála előrébb állót győz le, akkor javít a helyezésén, ha gyengébbtől kap ki, akkor hátrébb csúszik. "