Éles József: Az „utódok” gyorsabbak, magasabbak és erősebbek

Éles József: Az „utódok” gyorsabbak, magasabbak és erősebbek

2012. 12. 03.
Megosztás

Éles József 23 éves volt, amikor a VÁÉV Bramac SE kézilabdázójaként a KEK-győztes csapatban szerepelt, és tíz esztendővel már öregebb, amikor az utódnak számító MKB Veszprém KC kulcsjátékosaként a csúcsot jelentő Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutott.

A sportág nagyszínpadáról aktív sportolóként 2003-ban lelépő Éles ma is a kézilabda berkeiben, illetve kedvenc sportága újabb sikereiért serénykedik, miközben nagy érdeklődéssel figyeli az idén megújult magyar bajnokcsapat látványos menetelését a Bajnokok Ligájában.

„A szememet folyamatosan az „utódokon” tartom, ott vagyok a hazai meccseken, ha meg külföldön játszik az MKB Veszprém, a tévé készülék előtt ülők, máskor pedig televíziós kommentátorként még „osztályoznom” is kell az egykori csapatomat. Ha így folytatják, még a legjobb négy közé is beverekedhetik magukat, de ez nem csupán az edzők és a csapat tudásán múlik majd. A továbbjutásukat már semmi sem akadályozhatja meg és arra is nagy az esélyük, hogy csoportelsőként végezzenek. Ezt a számítást csak botlások és balszerencsés esetek sorozata boríthatja fel, de legyünk inkább optimisták és bízzunk abban, hogy az MKB Veszprém”hajója” spanyol „kormányosával” nem borul fel!” – ezekkel a szavakkal emelt kalapot egykori csapata mai teljesítménye előtt és bíztatta a Bajnokok Ligájában eddig veretlen gárdát Éles József (43), akit a T- Mobile Sporthír Szolgálat munkatársa szólaltatott meg.

Az MKB Veszprém, amely idén a hazahívott Nagy László mellett ismét külföldi sztárjátékosok szerződtetésével töltötte fel a sorait, már akkor sem számított színtiszta magyar csapatnak, amikor Éles József a pályafutása csúcsán járt.

„A KEK-győztes gárdában két jó orosz segített bennünket, a BL döntőjéig eljutott garnitúrában pedig olyan külföldi társaink voltak, mint például Sterbik, Dzomba,Szaracsevics, Jovics, nem utolsó sorban pedig a magyar állampolgárságot is felvevő Pérez „Charlie”, aki még ma is derekasan tartja magát az első vonalban. A csapatépítés tendenciája alapvetően tehát nem változott 2002-óta, a bizonyítás folyamatos kényszerének egyelőre csak így lehet megfelelni. Bizonyára sokkal jobb lenne, ha az élcsapatok a magyar utánpótlás legjobbjai közül válogatva töltenék fel a soraikat, és még jobb, ha ezt a saját nevelésű sportolóikra támaszkodva tudnák megtenni. „

Éles József az 1992-es, illetve a 2002-es kézilabdát a maihoz hasonlítva első helyen a játék tempójának felgyorsulásáról tett említést.

„Egy kapott gól után a csapatok az új szabályokkal élve egy szemvillanás alatt az ellenfél kapujához tudnak jutni, és ha a vetélytárs nem iparkodik, jelentős létszám főlénybe kerülhet. Az állóképesség és a gyorsaság fejlesztése hangsúlyos feladattá vált. Eközben egyre több olyan magas és erős, 195-200 centiméterre megnőtt játékost lehet a pályán látni, aki nem a behemótságával és a vaskosságával tűnik ki, hanem a robbanékonyságával és a fordulékonyságával. Ilyen játékosokra van szükség többek között a tökéletes nyitott védekezésnél, amelyet a Veszprém ma már egyre biztosabban tud alkalmazni. Néha már az az érzésem, hogy gladiátorok száguldoznak a pályán. A tökéletesítés ugyanakkor csak akkor lehetne gyorsabb és hatékonyabb, ha Carlos Ortega csapata a hazai bajnokságban olyan közegben szerepelhetne - annyi nehéz ellenfél társaságában - mint például a THW Kiel a Bundesligában, vagy a Barcelona a spanyol klubok bajnokságában. A fejlődés már így is látványos és nagyon bízok abban, hogy a lendületet nem töri meg egy balszerencsés sérüléssorozat. Kabalából sem fejtegetném, hogy például mi minden rossz történhet a közelgő világbajnokságon, ahogy az már jó néhány korábbi világversenyen megtörtént velünk…”

Tudásának elismeréseképpen Éles József háromszor is meghívást kapott a világválogatottba, veszprémiként pedig 10-10 bajnoki, illetve kupadöntőn kiérdemelt aranyérem került a gyűjteményébe. Három éve a nevével fémjelzett veszprémi kézilabda suli vezetője, amely közel kétszáz 6-14 éves reménységet, fiút és lányt foglalkozhat.

„Büszke vagyok arra, hogy a legtehetségesebb serdülőink egy nemrég megkötött szerződés értelmében az MKB Veszprém utánpótlás bázisának a kötelékében folytathatják a sportolói pályafutásukat. Egy szép napon talán éppen közülük kerülnek majd ki azok, akik a magyar játékosok arányát növelhetik a felnőtt csapatban” – mondta befejezésül Éles József, aki „előrehozott” újévi üzenetként szerencsés BL sorsolást és sérülésmentes 2013-as esztendőt kívánt a sokra hívatott MKB Veszprémnek.

(Forrás: T-Mobile Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)