Elhunyt a korábbi kiváló teniszező

Elhunyt a korábbi kiváló teniszező

2014. 05. 05.
Megosztás

Harmincéves korában, súlyos betegség után elhunyt a britek egykori első számú teniszezője, a 2012-es londoni olimpián is részt vett Elena Baltacha.

Az Ukrajnában született, de Skóciában felnőtt Baltacha múlt novemberben vonult vissza a profi játéktól, majd márciusban felfedte, hogy májrákkal küzd.

A korábbi versenyző 1997-ben szerepelt először ITF-tornán, a top100-ba 2009-ben, a top50-be 2010-ben tört be. Grand Slamen legtovább a harmadik fordulóig jutott (2002 Wimbledon; 2005, 2010 Australian Open).

Pályafutása során összesen tizenegy címet nyert, tizenegy éven keresztül volt tagja Nagy-Britannia Fed-kupa-csapatának.

Közel három évig ő számított az első számú brit teniszezőnek.

„Összetört a szívünk, hogy elvesztettük a gyönyörű, tehetséges, elszánt Ballyt” – kesergett férje, egyben egykori edzője, Nino Severino.

„Elena túlságosan korán távozott közülünk. Mindig a végsőkig harcolt, de a rák ellen sajnos néha ez is kevés. Nagyon fog hiányozni nekünk” – búcsúzott Baltachától a korábbi legendás teniszező, Martina Navratilova.