Tarics Sándor 102 évesen is autót vezet és interneten követi a magyar sportot (telefoninterjúval)

Elhunyt a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Tarics Sándor

2016. 05. 21.
Megosztás

Elhunyt Tarics Sándor, magyar olimpiai bajnok vízilabdázó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot. A világ eddigi legidősebb ötkarikás bajnokát San Franciscóban, életének 103. évében érte a halál. Tarics Sándor az 1936-os berlini olimpia győztes vízilabdacsapatának volt a tagja.

Tarics Sándor 1913. szeptember 23-án született Budapesten. A berlini olimpiai arany mellett háromszor (1933, 1935 és 1937) nyert főiskolai világbajnokságot. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomájával földrengésbiztos épületek tervezésével is foglalkozott. 1949-től élt az Egyesült Államokban, ahol egyetemi professzorként oktatta a fiatal hallgatókat.

Több elismerése között 2003-ban MOB-díjban részesült, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta.

A tavaly szeptemberben 102. születésnapját ünneplő bajnokkal Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója készített telefoninterjút. Akkor úgy fogalmazott: "A sport egy olyan terület, ahol az emberek szeretik egymást, nincs veszekedés, minden szép és jó, a sportban való versenyzés a nemzetek között csak jóra vezet."

Tavaly ősszel, bevallása szerint mentálisan semmi problémája nem volt, az étvágya rendben volt, viszont nehezen járt. A jövőben már nem igen tudott gondolkodni... "Amikor az ember 102 éves, már nem a jövőre gondol, hanem a múltra."

100. születésnapján Szabó Bence, a MOB főtitkára Kaliforniában köszöntötte Tarics Sándort. A találkozón Szabó Bence elsőként Orbán Viktor miniszterelnök levelét olvasta fel az ünnepeltnek. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke levélben köszöntötte szintén az 1949 óta San Franciscóban élő Tarics Sándort, aki a könnyekig meghatódott, amikor felolvasták Borkai Zsolt gondolatait, jókívánságait. A köszöntésen részt vett Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.

Thomas Bach, a NOB elnöke is köszöntötte a bajnokot. "Ön a kiválóság példaképe, minden egyes vállalkozásában, amibe belekezdett, a vízilabdában elért Olimpiai Bajnoki címétől kezdve, a számos képességén át, mint építész, mérnök és feltaláló. Köszönöm Önnek, hogy az Olimpiai Mozgalmat lelkesíti, ösztönzi" - fogalmazott akkor a német sportdiplomata.

Tarics Sándor az 1932-es, Los Angeles-i olimpián kétszeres aranyérmes kerékpáros, Attilio Pavesi 2011. augusztus 2-ai halála óta volt a világ legidősebb - egyben magyar - olimpiai bajnoka.

Berlin bajnoka a Londoni olimpián még részt tudott venni, a rióin - amellett, hogy "érvényes" meghívása volt a MOB-tól - azonban már nem lesz ott Sanyi bácsi...

Tarics Sándort a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

(MOB, fotó: MTI, MOB)