Elhunyt Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázó

Elhunyt Felkai László olimpiai bajnok vízilabdázó

2014. 04. 10.
Megosztás

Hetvenhárom esztendős korában elhunyt Felkai László háromszoros olimpikon, Tokió olimpiai bajnok vízilabdázója. A később edzőként is sikeres sportoló Rómában és Mexikóvárosban is tagja volt a bronzérmes csapatnak.

Felkai László 1941. március 1-jén született Budapesten. 1950-től a Budapesti Kinizsi, később az FTC, majd 1970-től a Budapesti Spartacus sportolója volt. Úszásban és vízilabdázásban is bekerült a magyar válogatottba, de jelentős sporteredményeit vízilabdázásban érte el. 1960-tól 1974-ig összesen százhúsz alkalommal szerepelt a magyar vízilabda-válogatottban. Három olimpián vett részt, tagja volt az 1964-ben Tokióban olimpiai bajnoki címet, 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóvárosban bronzérmet nyert magyar csapatnak. Az 1960. évi olimpián 200 méteres mellúszásban is induló volt. Az aktív sportolást 1977-ben fejezte be.

1965-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki oklevelet, 1966-ban a Sportvezető és Edzőképző Intézetben (SEKI) vízilabdaedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után a Budapesti Spartacus, majd az FTC vízilabdacsapatának edzője volt.
2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába.


Az 1960-as olimpiai bronzérmes csapat tagjai az 50 éves jubileumi római utazáson:
(balról: Dömötör Zoltán, Katona András, dr. Bodnár András, Felkai Lszláó, dr.Konrád János, Kárpáti György)

Sporteredményei

  • olimpiai bajnok (1964)
  • kétszeres olimpiai 3. helyezett (1960, 1968)
  • Európa-bajnok (1962)
  • Európa-bajnoki 5. helyezett (1966)
  • Universiade-győztes (1963, 1965)
  • Universiade 2. helyezett (1959)
  • Universiade 3. helyezett (1961)

Díjai, elismerései

  • Az év magyar vízilabdázója (1964, 1968)
  • Az FTC örökös bajnoka (1974)

Az elhunyt bajnokot a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.