Elhunyt Gulácsy Mária, Mexikóváros ezüstérmes tőrvívója

Elhunyt Gulácsy Mária, Mexikóváros ezüstérmes tőrvívója

2015. 04. 13.
Megosztás

Elhunyt Jármy Miklósné Gulácsy Mária, az 1968-as mexikóvárosi olimpia csapatban ezüstérmes tőrvívója – tájékoztatta családja a Magyar Olimpiai Bizottságot.

Gulácsy Mária (képünkön jobbra, a legszélén) az ukrajnai Beregszászon született 1941. április 27-én. Tizenkét esztendősen kezdett el vívni a Vasasban, majd tizenegy évig a Bp. Honvédot erősítette.

Mexikóban Bóbis Ildikóval, Marosi Paulával, Rejtő Ildikóval és Sákovicsné Dömölky Lídiával állhatott fel a dobogó második fokára.

Szintén csapatban kétszer ünnepelhetett világbajnoki címet, 1962-ben Buenos Airesben, 1967-ben Montréalban ért fel a csúcsra.

„Hatalmas tehetséggel volt megáldva, emellett szorgalma, céltudatossága is kiemelte a mezőnyből. Hatalmas élmény volt vele egy csapatban vívni” – mondta a mob.hu-nak Sákovicsné Dömölky Lídia, aki Mexikóvárosban és Montréalban is csapattársa volt Gulácsy Máriának.

„Ugyanakkor nemcsak mint sportolóra, hanem mint emberre is felnéztünk. Gyerekkora óta ismertem, kezdetben az edzőnk, Somos Béla is közös volt. Rengeteget találkoztunk, és azóta is rendszeresen összejártunk, nagyon jól kijöttünk egymással – hiányozni fog!”

Bóbis Ildikó szerint az életszemlélete ugyancsak példaként szolgálhat mindnyájunknak.

„Világéletében áradt belőle a vidámság, a jókedv, még akkor is, amikor valami rossz történt vele vagy betegség kínozta. Van három szép gyermeke, unokái, mindenki rajongott érte. Sok ilyen emberre lenne szükség a magyar sportban” – emlékezett meg egykori csapattársáról a MOB honlapjának.

(MOB/czo, fotó: Jochapress)