Elhunyt Trinidad és Tobago első olimpiai érmese

Elhunyt Trinidad és Tobago első olimpiai érmese

2014. 04. 02.
Megosztás

89 éves korában elhunyt Rodney Wilkes, súlyemelő, aki Trinidad és Tobago első olimpiai érmét, egy ezüstöt nyert az 1948-es londoni olimpián.


A londoni olimpián a dobogó második fokán

Első nemzetközi győzelmét 1946-ban érte el a Közép-amerikai és Karibi Játékokon.
A londoni olimpia után 1951-ben a Pan Amerikai Bajnokságon gyűjtötte be az aranyérmet, majd az 1952-es olimpián állhatott fel a dobogóra, annak is a harmadik fokára.
Harmadik olimpiáján 1956-ban 5kg-al szorult le a dobogó harmadik fokáról.

Három olimpiai szereplés után 1960-ban fejezte be aktív sportolói pályafutását.
Wilkes 1984-ben bekerült National Sports Hall of Fame-be, és elnyerte a Hummingbird Medalt.

Annak ellenére, hogy sikeres sportember volt, a civil életben szegénységben élt és hunyt el.

Trinidad és Tobago sportminisztere ígéretet tett, hogy segít, hogy a kiváló sportembertől eredményeihez méltóan búcsúzzanak el.

"Wilkes történelmi tetteket hajtott végre az olimpiákon, és más sportversenyeken, példát mutatott későbbi sportolóink számára is.
A minisztérium kész arra, hogy méltóan vegyenek búcsút a kiváló sportembertől" - mondta a miniszter.
Brian Lewis, Trinidad és Tobago Olimpiai bizottságának elnöke is tisztelettel adózott a sportoló emlékének.
"Wilkins bevéste nevét hazánk sporttörténelmébe. Ő egy elismert hőse volt hazánk sportjának."

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség legmélyebb részvétét fejezi ki a Trinidad és Tobago Súlyemelő Szövetségnek, valamint Wilkes családjának.