Elkerülte egymást a Szeged és a Veszprém

Elkerülte egymást a Szeged és a Veszprém

2013. 02. 27.
Megosztás

Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal, a Pick Szeged pedig a sorozatban egyedüliként százszázalékos lengyel Kielce együttesével találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a keddi sorsoláson.

A Veszprém - mint csoportelső - idegenben kezdi a párharcot, míg a Szeged hazai környezetben találkozik először a lengyel csapattal.

A címvédő német Kiel az orosz Csehovszki Medvegyi csapatával találkozik, míg a nyolcszoros győztes Barcelona a dán Bjerringbro-Silkeborgot kapta.

Antonio Carlos Ortega, a veszprémiek edzője a klub honlapján elmondta: nagy tisztelettel tekintenek a Leónra, mert tudják, hogy nagy figyelmet szentelnek a BL-nek.
"Kitűnő hangulatú a csarnokuk, nagyon fiatal csapatuk van, a csoportkörben is okoztak meglepetéseket. Fő erősségük a védelmük, valamint az, hogy rendkívül gyorsan indulnak. Három- négy játékos köré épül a játékuk, az ő semlegesítésüket kell megoldani a siker érdekében." - mondta Ortega.

A kapus Fazekas Nándor kitért rá, hogy van mit törleszteniük, hiszen tavaly szerencsétlen körülmények között estek ki a Leónnal szemben. "Itt már nincs könnyű csapat, ráadásul mi nem csupán a legjobb nyolcba szeretnénk bekerülni, és ehhez tovább kell jutnunk ehhez a párharcon." - nyilatkozott Fazekas.

Nagy László megjegyezte, hosszú és fárasztó út vár a csapatra, egyben dicsérte az Ademart: "Ügyes fiatal együttesről van szó, egyre jobban játszik a bajnokságban is, ráadásul nagyon jó közönséget tudhat a háta mögött. Mi már az első meccsen olyan eredményt szeretnénk elérni, amellyel a hazai visszavágón nem fenyegetheti veszély a továbbjutásunkat."

Skaliczki László, Pick Szeged vezetőedző emlékezett rá, hogy a Kielcével kapcsolatban kellemes emlékei vannak:
"Szövetségi kapitányként az első válogatott meccsemet éppen ebben a városban vívtam egy Karácsony Kupán, ráadásul győztünk is. Nem véletlen, hogy a lengyel együttes százszázalékos mérleggel végzett a csoport élén, hiszen több klasszisa is hazatért a világ legerősebb bajnokságából, a Bundesligából" - mondta a szegedi honlapnak.

A tréner kiemelte: izgatottan várják a párharcot, amelynek a lengyel csapat az esélyese: "Azonban egyet ígérhetek: nem feltartott kézzel lépünk a pályára. BL-harci szellemmel vetjük magunkat a küzdelembe."

A nyolcaddöntők első felvonását március 13. és 17. között rendezik, a visszavágók március 20. és 24. között lesznek. Az áprilisban esedékes negyeddöntők párosítását március 26-án sorsolják, a négyes döntő Kölnben lesz június 1-2-án.

A nyolcaddöntő párosítása:

Ademar León (spanyol)-MKB VESZPRÉM
PICK SZEGED-Kielce (lengyel)
Bjerringbro-Silkeborg (dán)-FC Barcelona (spanyol)
Celje (szlovén)-HSV Hamburg (német)
Csehovszki Medvegyi (orosz)-THW Kiel (német)
Atlético Madrid (spanyol)-Füchse Berlin (német)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Metalurg Szkopje (macedón)
Velenje (szlovén) - Flensburg-Handewitt (német)

(Forrás: MTI)