Elnökségi ülés, együttműködési megállapodás a Tensivel és Szocsi-tájékoztató a MOB hétfői programján

Elnökségi ülés, együttműködési megállapodás a Tensivel és Szocsi-tájékoztató a MOB hétfői programján

2013. 04. 15.
Megosztás

Kevesebb, mint 300 nappal a 2014. évi téli olimpiai játékok rajtja előtt a Magyar Csapat felkészüléséről adott tájékoztatást dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója.

A kvalifikációs szakasz döntő részét a következő téli szezon jelenti, ott dől el, hogy pontosan hány magyar induló lesz Szocsiban. Jelenleg még nincs kvalifikált sportolónk, de az eddigi eredmények alapján minimum 10, maximum 29 fővel számolhatunk.

Újabb Arany Fokozatú támogatóval bővült a Magyar Olimpiai Bizottság szponzorcsapata. A Tensi Utazási Iroda négy évre elnyerte a MOB „hivatalos utaztatója” és „magyarországi jegyértékesítője” címet.

Hétfőn ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, ahol az eredeti előterjesztést elfogadva döntöttek a 2013. évi költségvetésről és május 24-re összehívták a MOB évi rendes közgyűlését.

Magyarország az eddigi téli olimpiákon összesen 196 sportolóval szerepelt, a legtöbb magyar induló az 1964-es innsbrucki játékokon vett részt (28 fő). Legutóbb, Vancouverben 15 versenyzőnknek (6 férfi, 9 nő), három sportág 20 versenyszámában szurkolhattunk. Az eddigi téli olimpiákon hat érmet nyertek a magyarok (2 ezüst, 4 bronz). (A Szocsi sajtóanyag itt letölthető)

„Példaértékű az együttműködésünk az érintett sportági szakszövetségek képviselőivel. Bár köztudott, hogy téli olimpia tekintetében nem számítunk nagyhatalomnak, de a MOB minden segítséget megad a sportolóknak a sikeres felkészüléshez és a minél eredményesebb szerepléshez. A múlt heti egyeztetés alapján nyugodtan mondhatom, hogy jó úton járunk, és a MOB részéről minden adott ahhoz, hogy akár minden idők legnagyobb magyar sportolói csapatával induljunk Szocsiban” – mondta Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója.

A Tensi története 30 éve, a Komjádi uszoda ruhatárában, egy mindössze három méteres pult bérbe vételével kezdődött. Az első magánvállalkozásban működő utazási iroda ma is 100 százalékban magyar emberek tulajdonában van.

„Cégfilozófiánk öt alappillérét az ügyfélközpontúság, a minőségi szolgáltatás, a megbízhatóság, az innováció és a rugalmasság alkotja. A Tensi Utazási Iroda a MOB-nak több pilléres támogatási rendszert magába foglaló együttműködést ajánlott, amely a garantált anyagi támogatáson túl egyéb kedvezményeket biztosít a Magyar Olimpiai Csapatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy Arany Fokozatú támogatóként első alkalommal a magyar sport és az olimpiai eszme szolgálatába szegődhetünk. Számunkra 2013. április 15-vel új időszámítás kezdődik, jelképesen meggyújtottuk az olimpiai lángot” – magyarázta Boros József ügyvezető igazgató.

„Fontos számunkra, hogy az új olimpiai ciklusban egy magyar tulajdonú, tőkeerős cég az utaztatás teljes szegmensét le tudja fedni. Ezen a területen, ilyen jelentős, Arany Fokozatú partnere a MOB-nak még nem volt” – tette hozzá Szabó Bence, a MOB főtitkára.

Az ünnepélyes aláíráson több, a szocsi téli olimpiára készülő magyar sportoló is megjelent, köztük Szepesi Bertold és Farkas Norbert alpesi sízők, Szőcs Emőke sífutó és biatlonista, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett és Keszler Andrea rövidpályás gyorskorcsolyázók.

Az eseményen részt vett Lieszkovszky Valéria, az ’54-es kajak-kenu vébé ezüstérmese, dr. Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a MOB alelnöke és Katona András, a ’60-as olimpia bronzérmes vízilabdázója is.

„A Tensi kiemelt feladatának tartja, hogy minél nagyobb számban utazhassanak a sportolók helyszíni támogatására magyar sportolók, barátok, családtagok, ezzel is elősegítve legjobbjaink sikeres szereplését. A jövő évi téli olimpia előtt már szervezünk utat az idei EYOF-ra, Utrecht-be, a nyári universiádéra, Kazanyba, és a kolumbiai Caliba, a világjátékokra. Szeretnénk megtartani a jól működő szurkolói klubrendszert” – értékelt Tarnóczi Barna ügyvezető igazgató.

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfői elnökségi ülésén a tagok döntöttek a MOB 2013. évi költségvetéséről, az idei, Cali világjátékokon résztvevő csapat összetételéről és költségvetéséről, a Gerevich-ösztöndíjakról, az olimpiai szerződésekről, egyes sportági szakszövetségek adósság-konszolidációjának támogatásáról, a MOB szabályzatairól, a 2013. évi szabadidősport-pályázatok kiírásainak tervezeteiről, elfogadták továbbá a brassói, Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál beszámolóját, a MOB-EMMI-TF közös edzőképzésének beindításával kapcsolatos tájékoztatást; valamint döntöttek az idei, évi rendes közgyűlés időpontjáról (május 24.) és annak napirendi pontjairól.

Az elnökség meghallgatta az olimpiai sportágfejlesztési programról készült beszámolót, amelynek kapcsán Borkai Zsolt elnök nagyszerűnek minősítette az együttműködést az EMMI Sportállamtitkárságával, az érintett szakszövetségekkel és a Nemzeti Sportközpontokkal.

Az elnökségi ülésen az EMMI képviselőjeként állandó meghívottként részt vevő Szekeres Pál helyettes államtitkár megerősítette, hogy feszített tempójú, de nagyon konstruktív munka folyt az elmúlt hetekben az MOB szerevezésében, és minden adott ahhoz, hogy egy kiváló anyag kerüljön a kormány elé.