Először szól az „új” Himnusz olimpián

Először szól az „új” Himnusz olimpián

2016. 08. 02.
Megosztás

A MÁV Szimfonikus Zenekar a MOB megkeresésére még 2013 nyarán, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ide vonatkozó szabályainak megfelelően készítette el a Magyar Himnusznak azt a 90 másodperces zenekari változatát, melyet az olimpiai játékokon és az olimpiai eseményeken fognak játszani. Az ötkarikás játékok történetében először Rióban csendülhet fel a dallam.

Erkel Ferenc zeneművét az Erkel Ferenc Társaság hitelesítette.

A Társaság a 2012-es londoni olimpia és az elmúlt esztendők – a magyar nemzeti Himnuszt ért, több ízben méltatlan – történései miatt az itt található közleményüket - Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Ferenc Társaság elnökének írását - kívánják minél szélesebb körben megismertetni.

„Erkel Ferenc Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták, a műből sokféle átirat született. A nemzetközi standard elvárásainak megfelelően ez egy énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, a közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott „Harangs(z)ó”; ez egyértelmű utalás az idén éppen 560 esztendeje történt fényes nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Callixtus pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót” - áll a közleményben.

A Himnuszt ide kattintva meghallgathatja.

Az olimpia megnyitóját augusztus 5-én rendezik, a magyar zászlófelvonásra előtte egy nappal kerül sor. Augusztus 6-án akár felcsendülhet a Magyar Himnusz, hiszen többek közt Csernoviczki Éva (judo) és úszóink (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely) is felállhatnak a dobogó legfelső fokára.

(MOB, fotó: MOB/Kovács Anikó)