.
Szeretném felhívni barátaimnak, a magyar sportbarátok népes táborának figyelmét arra a jótékonysági koncertre, amelyet Együtt jelszóval a magyar zenei élet, több olyan kiemelkedő személyiségei, mint Presser Gábor, Zorán, Palya Bea, Falusi Mariann, Lang Györgyi és társai lépnek fel a Budapesti Kongresszusi Központban december 16-án (szerdán) 19 órakor.
"Gyertek, jöjjetek el, minél többen. Bizonyítsuk a sport szolidaritását, összetartó erejét " – írta Ungvári Miklós kétszeres Európa-bajnok cselgáncsozó, aki egyben a Paci Doki Kuratórium tagjaként immár hét éve önzetlenül segíti a rászoruló, halmozottan sérült, fogyatékkal élő gyerekek lovas terápiával történő gyógyítását.
"Én magam - amint írja - ha időm engedi, lovak kiképzésénél segédkezem, és az arra rászoruló gyerekeket magam mellé veszem a nyeregbe lovagolok velük. A közelmúltban a cselgáncs-válogatott teljes létszámban itt volt Csemőn, és segítette az alapítványt. "
Ungvári Miklós így fejezte be levelét:
"Gyertek, jöjjetek el, legyünk együtt a koncerten, segítsük a Paci Doki Alapítványt. "