Befejeződött az I. Európa Játékok

Érdi úszók és tiszaújvárosi triatlonisták utánpótlásünnepe a MOB-ban

2015. 10. 02.
Megosztás

Harminckettedik alkalommal adták át a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított "A hónap műhelye"- díjat pénteken a MOB székházában. A rangos elismerést érdi úszók, a közönségdíjat tiszaújvárosi triatlonisták vitték haza.


Az augusztusi eredményük alapján az Érdi Úszó Sport Kft. a cím mellé félmillió, a TVK-Mali Triatlon Klub pedig százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt is kapott.

A szingapúri ifjúsági világbajnokságon az érdi műhely versenyzője, Sós Dániel második lett 200 m vegyesen, 400 m vegyesen az ötödik helyen zárt. Tekauer Márk a pillangószámokban indult, 200 m-en hetedikként végzett. Ugyan az augusztus első napjáig tartó Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál érdemi része július végén zajlott, a szintén érdi Barócsai Petra győzött 100 m pillangón, és második helyen végzett 800 m gyorson.

Bruckner Gábor az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó Kft. ügyvezetője kiemelte: "a magyar utánpótlássport krémjének egy része ül most itt!"

Lehmann László, a MOB Sportiskolai programjának vezetője azt hangsúlyozta, a díj alapításától számított, lassan három év alatt kirajzolódott, melyek a hazai utánpótlás-nevelés húzó sportágai. Ezekhez tartozik az úszás, ami már többedszerre nyeri el az elismerést.

"Érd dinamikus fejlődést mutat a sport és az oda tartozó infrastrukúra-fejlesztés terén, gondoljunk csak az uszodára, a sportcsarnokra. Érződik, hogy a város odafigyel a sportra."

"Sportban építkezni az utánpótlás-nevelésben lehet" - húzta alá Lehmann László, aki azt is elmondta, Érden sportiskola is működik. "Szép jövő elé néz a feltörekvő generáció Érden!" - hangsúlyozta, majd a tiszaújvárosi triatlonistákat méltatta.

Vas Gábor, a Decathlon Magyarország sportigazgatója sikersportágként üdvözölte az úszókat. "Az úszásban az utánpótlás-korúak és a felnőttek közt egyaránt vannak példaképek. Örülök, hogy újabb műhely csatlakozott a díjazottak társaságához" - húzta alá.

Csapatának eredményeit Selmeci Attila, az Érdi Úszó Sport Kft. vezetőedzője ismertette, bemutatva a jelenlévő fiatalokat. A klubról elmondta, három éve alapították, 60-70 versenyző jár hozzájuk, és az utánpótlás-nevelést tartják elsődleges feladatuknak. Öt főállású edzőt kiegészít néhány úszóoktató.

A szakember elmondta, az egyik legeredményesebb hazai szakosztály az övéké. "Jövőre ifjúsági Európa-bajnokságot rendeznek Hódmezővásárhelyen, célunk, hogy minél nagyobb létszámban ott lehessünk, és nem titkoltan néhány érmet is szeretnénk elhozni. A serdülőkkel az országos bajnokságon szeretnénk aratni" - mondta Selmeci, aki arról is beszélt, hogy a Sportiskolai programba is be kívánnak a jövőben valamilyen módon kapcsolódni.

Nagy Orsolya, a Magyar Úszó Szövetség „A jövő bajnokai”- programjának vezetője kiemelte, hogy az általa irányított utánpótlás-programnak jelenleg négy érdi úszó is tagja, és reméli, még többen csatlakoznak hozzájuk.

A díjátadón részt vett Fülöp Henrietta, az érdi szakosztály igazgatója is.

A tiszaújvárosi TVK-Mali Triatlon Klub is pályázott "A hónap műhelye"- címre. Az egyesület nagy párbajt vívott az érdi úszókkal a közönségdíj megnyeréséért, de a triatlonisták jobban hajráztak, így ők vihették haza a százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.

Lehmann Tibor, a klub elnöke úgy fogalmazott: "az úszás mögött közvetlenül lenni, nem rossz eredmény!" - utalt "A hónap műhelye" - díjjal kapcsolatos kuratóriumi döntésre, hiszen ott is szoros versenyben voltak. A sportvezető kifejtette, az utánpótlás-nevelés mellett versenyszervezéssel is foglalkoznak, 1997 óta rendezik a tiszaújvárosi triatlon világkupát, a triatlon nagyhetet; a vk idén olimpiai kvalifikációs verseny is volt egyben.

Bruckner Gábor a díjátadó végén felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptemberi teljesítmények alapján október 5-ig lehet leadni a jelöléseket a következő „A hónap műhelye”- díjra. S ezúttal nemcsak az egyéni sportágak képviselői, de az elmúlt negyedév eredményei alapján a csapatok is újra harcba szállhatnak az egyre nagyobb presztízzsel bíró elismerésért.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)