Eredményekben és szervezésben is jeles a győri maratoni kajak-kenu vb-n

Eredményekben és szervezésben is jeles a győri maratoni kajak-kenu vb-n

2015. 09. 13.
Megosztás

"A hétvégi győri világbajnokságon minden idők legjobb maratoni szereplését nyújtotta a magyar válogatott, ismét csodájára járt a világ nem csak a mieink eredményeinek, de a szervezésnek is" - fogalmazott közleményében a Magyar Kajak-kenu Szövetség a maraton világbajnokság zárásaként. A vb-t abban a városban rendezték, amely két év múlva az első hazai rendezésű olimpiai eseménynek, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak is otthont ad. A 2017-es EYOF programjában a kajak-kenu is szerepel.

A maratoni szakágban a síkvízihez hasonlóan igen sikeresek a magyar versenyzők, a hosszú távú evezésből (kajak-kenu) és futásból álló kombináció azonban nem szerepel az ötkarikás játékok programjában. A maratonisták multisporteseményét az olimpiákhoz hasonlóan négyévente rendezendő Világkátékok jelentik.

A maratoni vb csütörtöki megnyitóján Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a vendéglátó város polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. A város- és sportvezető akkor a sportág, annak hazai eredményességének méltatása mellett a győri rendezésű EYOF-ról és a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról is beszélt.

A szövetség közlése szerint a rendezéssel kapcsolatban José Perurena Lopez, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) elnöke is maximális elégedettségét fejezte ki a szervezők felé.

A győri világbajnokság mindenképp kiváló "referencia" lehet az ifjúsági korosztály két év múlva esedékes európai seregszemléje, az EYOF előtt - melyen magyar sportdiplomáciai sikerként szerepel a programban a kajak-kenu -, valamint a 2024-es olimpia- és paralimpiarendezési pályázatban. Mint ismeretes, szeptember 15-ig kell a szándékot hivatalosan jelezni a NOB felé, azután válik Budapest hivatalosan is kandidáló várossá.

A magyar válogatott 12 aranyérmet, összesen 27 dobogós helyezést szerzett a győri maraton világbajnokságon, ennyit még soha egyetlen csapat sem szerzett egy versenyen. Így a mieink nyertek az éremtáblázaton, valamint minden korosztályban és szakágban egyaránt.


A felnőttek mezőnyében aranyérmes lett egyéniben a kenus Lakatos Zsanett és Kövér Márton, míg párosban megvédte világbajnoki címét a Kövér Márton, Dóczé Ádám kenu kettes, valamint Csay Renáta és Bara Alexandra párosa. Boros Adrián és Solti László (a képen) duója nagy csatában győzte le a világbajnoki címvédő dél-afrikai duót. Így Salga István és Jámbor Attila 2003-as győzelmét követően ismét magyar világbajnoka lett a férfi kajak szakágnak.

"Ez a győri verseny valóban minden idők legjobb világbajnoksága volt, és nem csak az eredmények tekintetében. A szervezés, a televíziós közvetítés is magas színvonalú volt, és a közönségről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni” – értékelt Weisz Róbert, a felnőtt szakág edzője.

„Az utánpótlás korosztály is minden idők legjobb szereplését nyújtotta, hiszen minden számban érmet szereztek versenyzőink. Valójában nem akarok senkit sem kiemelni, hiszen szívem szerint minden versenyzőnket egyenként kiemelném, mert mindenki a maximumot nyújtotta a három nap során. A közönség pedig egyenesen fantasztikus volt, nélkülük nem élhettünk volna át ilyen csodálatos hétvégét” – mondta Hüttner Csaba, az utánpótláscsapat vezetőedzője.

A világbajnokság éremtáblája (felnőttek): 1. Magyarország (5 arany-, 3 ezüstérem), 2. Csehország (1,1,0), 3. Dél-afrikai Köztársaság (1,1,0).

Összesített éremtáblázat: 1. Magyarország (12,10,5), 2. Spanyolország (1,2,3), 3. Dél-afrikai Köztársaság (1,1,1).

(MKSZ-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)