Eurochallenge Kupa: A bronzért küzdhet a Szolnok

Eurochallenge Kupa: A bronzért küzdhet a Szolnok

2014. 04. 26.
Megosztás

A Szolnoki Olaj 61-59-re kikapott az orosz Ljubercitől a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa bolognai négyes döntőjének pénteki elődöntőjében, így vasárnap a bronzéremért lép pályára.

Egy órával a kezdés előtt már remek hangulat uralkodott a sokat látott PalaDozza csarnok környékén, elsősorban a szolnoki szurkolók jóvoltából. A piros-fekete hívek egy közeli sarkon gyülekeztek és tartottak hangpróbát, majd negyed hatkor vonultak be csaknem négyszázan a Final Fourra készített egyedi pólóikban az arénába. Nemsokára befutott a moszkvai tábor is, négy fővel.

Két évvel ezelőtt, a debreceni négyes döntőben a bronzéremért küzdött meg a két gárda, akkor - noha csaknem végig hátrányban volt - a rivális bizonyult jobbnak 94-87-re. Az egy hónapja tétmeccs nélkül készülő Ljuberci a jelenlegi szezonban már találkozott magyar csapattal: az Eurochallenge első csoportkörében odahaza és idegenben is legyőzte a Körmendet.

A félházas bolognai csata Lóránt Péter kosarával indult, melyre az ellenfél amerikai irányítója, Jeremy Chappell válaszolt egy triplával.

Nemsokára azonban a Final Four-mezőny triplakirálya, Justin Holiday, valamint Vojvoda Dávid is betalált a vonalon túlról. A 14-13-ra hozott nyitónegyedet követően Keller Ákos begyűjtötte harmadik személyi hibáját is, aztán hosszú ideig egyik csapat sem tudott két pontnál jobban elhúzni.

A félidő hajrájára néhány kimaradt magyar helyzet és büntető miatt hat pontra meglépett a Ljuberci, amely 31-28-ra vezetett a nagyszünetben.

Az első húsz perc statisztikájából kitűnt, hogy a Szolnok majdnem két és félszer több lepattanót szedett ellenfelénél (24/10), illetve hogy mindkét együttes gyengén, 66 százalékkal dobta a büntetőket. A magyarok legjobbja ekkor a hétpontos Holiday volt.

Fordulás után a szurkolói hangorkántól támogatott Olaj került ötpontos előnybe, amely aztán - a mezőny legjobb pontátlagával büszkélkedő - Courdon Higgins jóvoltából három perc alatt elolvadt.

Simon Balázs dudaszós tripláját a videóelemzés után nem adták meg a bírók, így 30 perc elteltével 43-43 állt a nagyórán.

A férfimérkőzéseken ritkán látható pontínség a negyedik játékrészre is kitartott, három perccel a vége előtt 52-52-t mutatott az eredményjelző.

A hajrában Lóránt és Holiday révén 59-54-re ellépett a Szolnok, két rövidzárlat miatt az utolsó perc mégis 59-58-ról kezdődött.

A túloldalon Higgins továbbra sem rontott, a magyarok pedig sorsdöntő pillanatokban elvesztették a labdát, így végül a meccset egy hétpontos sorozattal befejező oroszok kerekedtek felül.

Dragan Aleksic, a Szolnok vezetőedzője főként az izgalmas hajrát elemezte. „Egyetlen gól döntött, mi végig nagyon idegesen játszottunk, és sok labdát adtunk el. Nagy volt a nyomás rajtunk az oroszok részéről, és ezzel az agresszív stílussal nem tudtunk megbirkózni. Ennyi labdát nem szabad eladni egy ilyen csapattal szemben.”

Justin Holiday, a Szolnok amerikai légiósa kifejtette, a hajrában elkövettek néhány hibát, amelyekért drágán megfizettek. „A végén nagyon izgultunk, sajnálom, hogy így alakult.”

Az Ljuberci kispadján ülő Vasszilij Karaszev közölte, aggódott csapatának meccshiánya miatt. „Az elmúlt hetekben csak edzettünk és edzettünk, az első félidőben sok gondunk akadt emiatt, gyengén lepattanóztunk. Már öt perc elteltével taktikát változtattam, gyorsítottuk a játékot, de végül csak a meccs végére lett meg az eredménye.”

Az oroszok amerikai erőcsatára, Kyle Landry dicsérte az Olaj védőmunkáját. „Nagy erőfeszítésre késztettek bennünket, főként Miloseviccsel gyűlt meg a bajunk, aki erős és magas játékos a posztján.”

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE

NÉGYES DÖNTŐ (BOLOGNA)

ELŐDÖNTŐK
Szolnoki Olaj KK–Triumf Ljuberci (orosz) 59–61 (14–13, 14–18, 15–12, 16–18), Bologna, 4000 néző. Vezette: Zurapovic (bosnyák), Kovacevic (német), Stoica (román)
SZOLNOK: Simon B. 2, Vojvoda 10/6, HOLIDAY 16/9, LÓRÁNT 9, Báder 2. Csere: MILOSEVICS 11, Trotter 9/6, Keller Á., Rakics, Ivosev, Pilcsevics.
LJUBERCI: Vikrov 2, HIGGINS 12, Chappell 7/3, Valijev, RAKOVICS 11. Csere: LANDRY 18/6, Kulagin 5, Voronov 6/3, Spiridonov, Lazarev
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics (a Szolnok edzője): Talán a legkeményebb meccsünk volt a szezonban, de a Triumf nyert, amiért gratulálok nekik. Egylabdás volt a mérkőzés, de sajnos a végén rettenetesen idegesek voltunk. Egy ilyen fontos meccsen húsz eladott labda túl sok.
Vaszilij Karaszev (a Ljuberci edzője): Az első félidőben nagy gondjaink voltak a saját palánkunk alatt, a Szolnok erősebb volt. Isten talán inkább minket segített a hajrában. Mindkét gárda kőkeményen kosárlabdázott.

Grissin Bon Reggio Emilia (olasz)–Royal Hali Gaziantep (török) 66–55 (19–16, 14–12, 21–15, 12–12)

A HARMADIK HELYÉRT

Április 27. (vasárnap)
16.30: Szolnoki Olaj KK–Royal Hali Gaziantep (török)

A DÖNTŐBEN

Április 27. (vasárnap)
19.00: Triumf Ljuberci (orosz)–Grissin Bon Reggio Emilia (olasz)

(Forrás: MTI)