EYOF 2017: A Magyar Judo Szövetség elindította felkészülési programját

EYOF 2017: A Magyar Judo Szövetség elindította felkészülési programját

2014. 04. 17.
Megosztás

2012. december 8-án az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) 41. közgyűlésén, Rómában dőlt el, hogy Győr lesz a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) házigazdája. A versenyeket kilenc sportágban (atlétika, úszás, torna, tenisz, kerékpár, judo, kosár-, kézi- és röplabda) rendezik.

A Magyar Olimpiai Bizottság felkérte az érintett sportágak hazai szövetségeit, hogy dolgozzák ki hosszú távú felkészülési programjukat.

A judoszövetség nemcsak kidolgozta, hanem már el is indította azt.

A 2000-es és 2001-es születésű fiúk és lányok április 16. és 18. között összetartáson vesznek részt az ifjúsági korosztállyal együtt Balatonfüreden.

Összesen 120 fiatal készül együtt, közülük 53-an a 2000/2001-es korosztály tagjai, 26 EYOF-, 16 Héraklész-kerettag és 11 klubköltségen részt vevő fiatal. Az ifjúsági korosztályt 35 héraklészes és 32 klubköltségen résztvevő judoreménység képviseli.

Az összetartást megtekintette Fábián László, a MOB sportigazgatója és Tóth József, a MOB utánpótlás-programjainak osztályvezetője.

„Lenyűgöző, amit Balatonfüreden láttunk. Szervezett, jól átgondolt munka folyik. Felkészült szakemberek irányítják a munkát. Úgy gondolom, nyugodtak lehetünk a judosport utánpótlásának jövőjét illetően. Azok a fiatalok, akik odaérnek a győri versenyre, méltón fogják képviselni színeinket” – mondta Fábián László.

„A cél a tehetséges, jól felkészített és menedzselt, 2000-2001-ben született korosztályos csapat kialakítása. Folyamatos felkészítés, versenyeztetés, mindenekelőtt szem előtt tartva a későbbi eredményességet. Ennek a csapatnak 2017 júliusában Győrben - tehetségéhez és tudásához mérten - eredményesen kell képviselnie a magyar judót” – összegzett Nagy András férfi és női szakágvezető.

A következő összetartást május elején tartják az UTE csarnokában, Budapesten.