Fagy után olvadás

Fagy után olvadás

2016. 02. 17.
Megosztás

Hát ezt is megértük... Az Európa-liga-menetelés, a sorozat megnyerése, a 28 esztendős kihagyás után megvalósuló Európa-bajnoki szereplés tömegesen szerzett híveket, nevelt „gyorstalpalón végzett” hozzáértőket, és nincs apelláta, a hónapokkal korábban a nagy többség előtt még ismeretlen, majd a szemünk előtt kiteljesedő játékosok nevét immár illik tudni. Szabó Gábornak a Sport 2015 évkönyvben megjelent - a teljes cikk ott olvasható -, hazai - a 16 között kiemelt sportágfejlesztésben részesülő - röplabdasport tavalyi sikereit bemutató írása következik...

A szövetség külföldi szakembert szerződtetett 2014 márciusában a belga Jan De Brandt személyében, és az új szakvezető világos feladatot kapott: a tavaszi selejtezőkön vívja ki választottjaival az Európa-bajnoki szereplés jogát.

Megcsinálták.

No, akkor mozdult meg valami. Negyed évszázad után végre távlatok nyíltak a csapat előtt, értelmes célért nagy terveket lehetett szövögetni, ami tényleg lázba tud hozni egy élsportolót. Ennek megfelelően született meg a szakmai program 2015 nyarára, aminek hullámán legutóbb harminc évvel korábban élvezett lehetőséghez jutott a csapat: csaknem négy hónapra beletemetkezhetett a munkába, és mint az ábra mutatja, sikerült tartalommal megtölteni a pergő napokat.

Óhatatlanul felvetődik De Brandt szerepe, akinek két fontos referenciamunkája érdemel említést: Belgium húsz év után az ő vezetésével (miközben a juniorokért is felelt) jutott ki újra kontinensviadalra, és a 2007-es Eb-n hetedikként végzett, a török Fenerbahcéval pedig 2010-ben ezüstérmet nyert a Bajnokok Ligájában. Ahogy sokan némi öniróniával, mégis lényegretörően fogalmazták meg, De Brandt legnagyobb előnye, hogy nem tud magyarul (amúgy öt nyelven beszél folyékonyan), így nem gabalyodhatott bele a háttérben soha meg nem szűnő suttogás, okoskodás és panaszkodás szőtte szövevénybe. Az egymást követő sikerek nyomában persze sokan susmorogtak, hogy ja, hát ilyen háttérrel még nem dolgozhatott hazai edző, és magam is azt tapasztaltam, hogy óvatosan bánnak a belga dicséretével. Pedig mondjuk ki, a magyart rég messze elhagyó nemzetközi szintet képviselve érkezett hozzánk, és egyébként is, mentalitása, tekintélye, a negatív körülményeket kizáró képessége az öltözőbe és a pályára is nyugalmat csempészett. Hitelességét a szisztematikus munka, a csapat látványos fejlődése, az Európa-liga-siker és a nyolcaddöntőbe jutás az Európa-bajnokságon csak erősítette. Jó partnerre talált segítőjében, Jókay Zoltánban és a játékosokban, akiknek át kellett állniuk egy másik klímára: valósággal hüledeztek, hogy az évekig tartó hallgatás, elhallgatás után a legismertebb sportolóinknak járó tisztelet és érdeklődés övezi ténykedésüket. Persze okkal léptek elő főszereplővé.

A legnehezebb dolga talán Tálas Zsuzsannának volt, akinek nyakába szakadt az első számú feladó szerepköre, miután egyértelművé vált, hogy az időközben a szerb állampolgárságot is megkapó Milovits Júlia nem kíván a magyar válogatottban játszani. 186 centis, ponterős feladót kellett pótolnia a 174 centis Tálasnak, akiben van spiritusz, és balkezessége is nagy előny a hálónál. Az ezüstérmes Vasasból a bajnok Békéscsabához szerződő 22 éves játékos nőni már nem fog, de a centerek megjátszásában, a feladások gyorsításában, pontosságban még bőven javulhat. Nagy felfedezett az ütő Pallag Ágnes is, aki az Európa-liga elődöntőjétől kezdve kiszorította a kezdőből a csapatkapitány Liliom Ritát, és ha csak öt centivel magasabbra nő (178 centinél állt meg), nagy nemzetközi karriert futhatna be. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a mostani sikerek egyik záloga – és ezt nehéz szívvel írjuk le – a magyar közegből történő kilépés. Tizennyolc éves koruk után Liliom és a center Dobi Edina amerikai egyetemeken, az ütő Horváth Dóra Olaszországban „szocializálódott” (a hazai bajnokságban azóta sem játszottak), és a pontgyáros Sándor Renáta is még éppen időben, 21 évesen külföldre szerződött, megadva magának a továbbfejlődés lehetőségét.

A keret tagjai tényleg csapatot alkottak, amit a magyaroktól oly sokszor hiányolt hihetetlen mentális erő igazol. Nem feledjük az Európa-liga elődöntőjét, majd fináléját, a törökök elleni aranyszett megnyerését Izmirben, vagy azt, ahogy a társaság és a stáb kezelte Lévai Vivien édesanyjának és Jan De Brandt bátyjának halálát, ahogy az Európa-bajnokságon véghezvitték nyolcaddöntős tervüket az azeriek legyőzésével. A kellő önbizalom visszaköszönt a taktikus, átgondolt nyitásokban (hej, Vacsi Evelin!), a célratörő, nem becsukott szemmel végrehajtott befejezésekben, a hullámvölgyek átvészelésében. Egyszóval nyár végére már profi válogatott benyomását keltette a Brandt-társaság.

De ahhoz, hogy a válogatott állandósítani tudja helyét a kontinenstornákon, további javulásra (nyitásfogadás, centertámadás, dinamika, gyorsaság) van szükség, különben is, a most kicsinosított kirakat tükrében láthatjuk: a magyar röplabda szerény házacskái nem fúródtak hirtelen a felhőkbe felhőkarcolókként, semmi sem oldódott meg. Bontani és építeni kell, mégpedig elhivatott, jól képzett, nyitott, a mindennapi gondokon felemelkedni képes építőmesterekkel. Nincsenek könnyű helyzetben, de nincs mit tenni, a most kapott lendülettel mindenkinek bele kell vetnie magát a munkába.

Elnökök futószalagon

Miként a női szövetségi kapitányokat, az elnököket is sorra fogyasztja el a magyar röplabda, hiszen 1990-től kezdve immár a tizenegyedik sportági vezető regnál az MRSZ élén. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét, korábbi fideszes országgyűlési képviselőt szeptember 18-án választotta meg a közgyűlés, miután július 7-én az elnökség kétharmadának lemondása miatt 26 hónap után távozni kényszerült Poór Csaba, és július 24-től ideiglenesen Ludvig Zsolt töltötte be a posztot. Az elnökök döntő többsége az áldatlan anyagi helyzet miatt hagyta el idő előtt a fedélzetet, Poór Csabának is azt vetették a szemére, hogy nem tudott pénzt hozni. A kérdés sokadszor tehető fel: rátalált-e végre a sportág a megfelelő emberre? A feleletet Kovács Ferencnek kell megadnia.

Női légiósfront nyílt

A 2014–2015-ös idényben a Kaposvár férficsapata mindkét fronton visszahódította előző évadban elvesztett címét a Kecskeméttől: 16. bajnoki aranyával beérte az örökranglistán a Csepelt, a kupában pedig 17-edszer diadalmaskodott. Demeter György edző immár minden idők legtöbb magyar bajnoki elsőségével büszkélkedhet, 10-szer dicsőült meg a kispadon. A nőknél a 2014-ben első bajnoki címét ünneplő Békéscsaba megtarthatta a trófeát, a kupában a Vasas örülhetett. A hölgyeknél egyúttal nagy irányváltás történt a játékospolitikában, a 2015–2016-os szezonra elárasztották a mezőnyt a külföldiek. A Vasasban, a Nyíregyházában és az UTE-ban négy-négy, a Jászberényben három, a Békéscsabában kettő, az MTK-ban egy légiós tagja a keretnek, a megoszlás pedig a következő: hat szerb, négy amerikai, három brazil, egy-egy bolgár, bosnyák, romániai, trinidadi és venezuelai. A férfiaknál mindössze két külföldi kap szerepet.

(Sport 2015/Szabó Gábor, fotó: MTI/EPA/Laurent Dubrule)