Farkas Norbi búcsút vett az évtől

Farkas Norbi búcsút vett az évtől

2012. 12. 23.
Megosztás

Folytatta szereplését Farkas Norbert Olaszországban a nem alpesi országok bajnokságán, ahol ezúttal szlalomban mérettette meg magát két napon keresztül.

Bombaformában várta a versenyt a Felix Promotion menedzserirodával együtt működő alpesi síző, hiszen óriás műlesiklásban élete legjobb eredményét érte el egy nappal korábban a Speikbodenben rendezett felnőtt nemzetközi FIS-versenyen. Kedden nem ment annyira jól a 21 éves sportolónak, az első csúszást elrontotta, így a másodikban magas rajtszámmal, rendkívül rossz pályán már nem volt esélye a javításra.

Norbi azonban nem keseredett el és a második nap első futamában ismét kitűnően szerepelt: 40 feletti rajtszámmal a 20. helyre ért be úgy, hogy gyakorlatilag senki nem esett ki előle. „Nagyon szép futam volt. A másodikban így tízedikként indulhattam. A felső rész jól is sikerült, de az alsó sajnos már kevésbé, végül nem sikerült befejeznem a versenyt.”

Az alpesi sízőnek ezzel véget ért a meglehetősen mozgalmas 2012-es éve. Jó szájízzel mehet pihenőre, hiszen folyamatosan javuló formát sikerült mutatnia, ha így folytatja, akkor januárban még komolyabb eredményekre lehet képes.

„Egyre elégedettben vagyok, leszámítva azt, hogy sikerült megfáznom.”

Norbi elárulta nekünk, hogy bár az év hátralévő részében a pihenésé lesz a főszerep, azért nem telhet el ez a közel két hét sem síelés nélkül.

„Az ünnepeket itthon töltöm családi körben, pihenek sokat, mert fel kell töltődnöm agyilag és testileg is. A két ünnep között azért elmegyek síelni, de a barátnőmmel, szóval csak szórakozás lesz, szigorúan szabadsíelés.”

(Forrás: Felix Promotion)