Lóránt Gyulára emlékeztek Kőszegen

Felavatták Novák Dezső emléktábláját

2014. 09. 11.
Megosztás

Szülőfalujában, Jákon felavatták Novák Dezső, kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó emléktábláját, egyúttal a sport- és szabadidőközpont felvette Novák Dezső nevét.

Szemes István polgármester és Prof. dr. Gadányi Károly a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnökének ünnepi köszöntője után dr. Rátkai László esperes-plébános megáldotta a kőtömbre helyezett márvány emléktáblát.


Az ünnepségen jelen volt Novák Dezső özvegye, Erzsébet asszony és a család több tagja is.


A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Horváth Vilmos, MOB tag, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja helyezett el koszorút, de ott voltak a koszorúzók között a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület képviselői is.

Az olimpiák történetének legeredményesebb labdarúgója 75 éves korában, februárban hunyt el, a Szent István-bazilikában helyezték örök nyugalomra. 1939. február 3-án, Jákon született, a szomszédos Egyházasrádócon kezdett el futballozni. Innen vezetett az útja a Szombathelyi Postásba, majd a Haladásba, ahol válogatott labdarúgóvá vált. A római olimpián a vasi zöld-fehéreket képviselve bronzérmet szerzett. 1961-ben lett a Ferencváros labdarúgója. Az Üllői úton hamar a közönség egyik kedvencévé vált, elsősorban kitűnő rúgótechnikája és csupa szív játéka miatt. Novák Dezső kitűnő helyezkedése mellett szabadrúgásairól és 11-es rúgásairól volt híres. 333 bajnoki mérkőzésen 69 gólt szerzett. Kilencszer volt tagja az A-válogatottnak, a Ferencvárossal négyszeres magyar bajnok, és Vásárvárosok Kupája győztes. Kétszeres olimpiai bajnok (Tokió 1964, Mexikóváros 1968) és egyszeres bronzérmes (1960. Róma), 1968-ban játszott a világválogatottban is. Novák Dezső labdarúgó-pályafutása után edzőként is sikeres volt: háromszor nyert bajnokságot a Ferencvárossal (1981, 1995, 1996), irányításával 1995-ben az FTC bejutott a Bajnokok Ligájába. 2004-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapta a köztársasági elnöktől.


Az esemény zárásaként a Ferencváros és a Haladás vegyes öregfiúk csapata a helyi öregfiúkkal mérkőzött. A régi fradistákat dr. Géczi István, dr. Juhász István, dr. Fenyvesi Máté, Szokolai László és Mucha József képviselték. A Haladásban pályára lépett többek között Hegedűs Péter, Illés Béla, Dobány Lajos, Kuttor Attila, a Vörös testvérek és Sebestyén Péter. A vegyes csapat kapuját Novák Dezső unokája, Horváth Gergő védte a mérkőzés első szakaszában.

Ferencváros-Haladás öregfiúk – Ják öregfiúk 4:1
Góllövők: Tóh M., Szokolai, Dobány, Kuttor



(Forrás: Gál László, Fotók: Békefi Miklós)