Férfi BL: a Löwen a nyolcak mezőnyében, kedden sorsolás Bécsben

Férfi BL: a Löwen a nyolcak mezőnyében, kedden sorsolás Bécsben

2014. 04. 01.
Megosztás

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a német Rhein-Neckar Löwen hazai pályán 27–23-ra legyőzte a lengyel Vive Targi Kielcét, így idegenben szerzett több góllal bejutott a negyeddöntőbe.

A játékrész hajrájában potyogtak a gólok, a szünetre pedig 16–14-es előnnyel vonulhatott a német együttes, amely egy hasonló második 30 perccel pont hosszabbításra menthette volna a párharcot.

A fordulás után azonban pillanatok alatt ledolgozta a hátrányát a Löwen, a 32. percben volt meg először a közte négy (18–14), de meglépnie ezt követően sem sikerült a hazai együttesnek, a négy-öt gólos differencia pedig az egész második félidőre jellemző volt.

Mivel a termelés ezután alaposan megcsappant, köszönhetően Niklas Landin Jacobsen parádés teljesítményének is, a hajrához közeledve egyértelműen látszott, hogy egy négygólos siker is német továbbjutást hozhat – az 55. percben 26–22 volt az állás, kevés esély mutatkozott rá, hogy 6–6 gól szülessen a véghajrában. Az utolsó percekben csupán egy-egy találat esett, így a Kielce idegenben szerzett kevesebb gólja miatt a sorozatból kényszerült távozni, edzője, Dujshebaev pedig a biztonsági személyzet kíséretében a csarnokból.

A nyolcak között a negyeddöntőben az MKB-MVM Veszprém a macedón Metalurg Szkopjéval, a Császár Gábort soraiban tudó francia PSG-vel, a német Flensburggal, illetve a német RN Löwennel találkozhat a negyeddöntőjében.

A veszprémiek szombaton búcsúztatták a lengyel Wisla Plockot, és mivel csoportelsők voltak, ezért most is az első kalapba kerültek, akárcsak a német THW Kiel, a spanyol Barcelona, valamint óriási meglepetésre a címvédő Hamburgot kiejtő, eredetileg csak csoportnegyedik macedón Vardar Szkopje.

A sorsolást kedden 12.15 órakor rendezik Bécsben. A negyeddöntő első összecsapásaira április 16. és 20. között, a visszavágókra április 23. és 27. között kerül sor. Az biztos, hogy a Veszprém a második találkozón hazai környezeten lép pályára. A négyes döntőnek Köln ad otthont május 31-én és június elsején.

A férfi EHF Kupa elődöntőjébe jutásért zajló párharcokban a Pick Szeged is érdekelt.
Lehetséges ellenfele a portugál Sporting és a román Constanta. Az első találkozót április 19-én vagy 20-án, a visszavágót egy héttel tartják. Az is biztos, hogy a második felvonás lesz a Tisza-parti városban. A négyes döntőt Berlinben rendezik május 17-18-án.


FÉRFI KÉZILABDA BL

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Rhein-Neckar Löwen–Vive Targi Kielce 27–23 (16–14)
Továbbjutott: a Löwen, 55–55-ös összesítéssel, idegenben szerzett több góllal

FÉRFI KÉZILABDA

A BL-NEGYEDDÖNTŐ SORSOLÁSI KALAPJAI
1. kalap: Barcelona (spanyol), MKB-MVM VESZPRÉM, THW Kiel (német), Vardar Szkopje (macedón)
2. kalap: Flensburg (német), Metalurg Szkopje (macedón), PSG (francia), Rhein-Neckar Löwen (német)
A negyeddöntő első mérkőzéseit április 16. és 20. között rendezik a 2. kalapból húzott csapat otthonában, a visszavágókat április 23. és 27. között játsszák.

(Forrás: NSO)