Férfi BL: az Eger gödörbe került, de nyert, meglepő szegedi vereség Belgrádban

Férfi BL: az Eger gödörbe került, de nyert, meglepő szegedi vereség Belgrádban

2013. 01. 10.
Megosztás

Az Eger hazai medencében 10–9-re legyőzte a Vuliagmenit a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A-csoportjában.

A görög együttes első vereségét szenvedte el, míg a hevesiek négy győzelemmel és két
Aki esetleg nem tudná, a Vuliagmeni hat mérkőzés után hat győzelemmel, 18 szerzett ponttal vezette az A-csoportot, míg az Eger – igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva pontosan a felét, kilenc pontot gyűjtött eddig. Így korántsem lehetett azt mondani, hogy Gerendás György csapata egyértelmű esélyese volt a találkozónak.

Az első negyedet 3–2-re nyerte meg a magyar együttes, Bátori Bence góljával alakult ki az eredmény az első szünetre. Majd a nagyszünetben már kettővel, 6–4-re vezetett a magyar csapat.

A harmadik játékrészben Gór-Nagy Miklós is betalált, 7–4 után azonban porszem került a hevesi gépezetbe. Olyannyira, hogy a harmadik negyed vége előtt nem sokkal Angelosz Vlaopulosz akciógóljával 8–8-ra egyenlített a görög együttes.

Az utolsó játékrész felénél 9–9 volt az állás, de Varga II Zsolt szép elhajlásos lövésével végül az Eger megnyerte a találkozót.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA A-CSOPORT
Eger-Vouliagmeni 10:9 (2:2, 4:2, 2:4, 2:1), Eger
Eger: Bisztritsányi, Bátori 1, Graham 2, Mezei 1, Gór-Nagy 1, Biros 1, Bundschuh. Cs.: Gerritse, Salamon 1, Kovács G., Varga II. Zs. 2, Seman 1
Vouliagmeni: Calkanisz, Milonakisz 1, Kacidakisz, K. Afrudakisz 3, Karuncosz 1, Vlakopulosz 2, Gounasz 2. Cs.: Andrija Elmiszian, Artin Elmiszian
Gól - emberelőnyből: 4/11, ill. 2/9 Gól - ötméteresből: 0/1, ill. -
A csoport állása:
1. Vouliagemeni 18, 2. Szpartak Volgográd 18, 3. Eger 12, 4. Schuurman 6, 5. Hannover 4, 6. Ligamus Tbiliszi 1 pont.

Meglepő szegedi vereség

A Szeged férfi vízilabdacsapata vereséggel zárta idei első Bajnokok Ligája-fellépését.
A csongrádiak a Partizan Beograd otthonában maradtak alul két góllal a szerda esti összecsapáson.

A magyar együttes ötcsapatos csoportjában a korábbi öt meccsét kivétel nélkül megnyerte, s a hatodikra is a diadal reményében utazott ki a szerb fővárosba. A szegediek optimizmusát erősíthette, hogy az egymás elleni legutóbbi mérkőzést 8-7-re Vincze Balázs alakulata nyerte Hódmezővásárhelyen.
A belgrádi rangadón azonban nem a Tisza-partiak szája íze szerint indult a csata, mivel a hazaiak jutottak előnyhöz, igaz, az első negyed végére Török Béla emberelőnyös találatával egyenlített a vendéggárda (1-1).

Távoli góllal nyitotta a második nyolc percet a Partizan (2-1), csakhogy előbb Kiss Csaba bombájával 2-2-re alakult az állás, nem sokkal később pedig Szivós Márton húzta be a hálóba a labdát, minek köszönhetően átvette a vezetést a Szeged (2-3). Mi több: a nagyszünetre 4-2-re húzott el a magyar kupagyőztes Török újabb mérföldes lökete nyomán.

A harmadik negyedben a bravúrral - fejjel! - hárító Baksa László sem védhette a következő hazai lövést (3-4), majd Szivós második góljára is jött válasz a vendéglátók részéről (4-5), de szegedi vezetésnél kezdődhetett a záró játékrész, amelyben Szivós mesterhármas-szerzővé avanzsált, messziről véve be a szerb kaput (4-6). A kétgólos különbség azonban elfogyott a negyed közepére (6-6), sőt szűk két perccel a vége előtt 7-6-ra már a szerbek álltak jobban.
Az utolsó gólt is a Partizan lőtte, így nyert 8-6-ra.

Bajnokok Ligája, csoportkör, D csoport, 6. forduló:
Partizan Belgrád-Szeged 8:6 (1:1, 1:3, 2:1, 4:1), Belgrád, Banjica uszoda, v.: Borrell (spanyol), Sztavropulosz (görög)
Partizan Belgrád: Soro - Mandics 3, Dedovics 1, Szubotics, Csuk 2, Matovics, Jokics. Cs.: Rackovics 1, Basara, Mitrovics 1, Vico, Tanaskovics
Szeged: Baksa - Kiss Cs. 1, Youger, Kunac, Molnár T., Hegedüs, Szivós 3. Cs.: Kayes, Török 2, Decker, Juhász, Somogyi
Gól - emberelőnyből: 1/5/, ill. 2/4
A csoport állása:
1. Szeged 15, 2. Partizan Belgrád 10., 3. Galatasaray Isztanbul 7, 4. Nagyvárad 6, 5. Spandau 04 3 pont.

A Szeged a veresége ellenére is maradt az első helyen.

(Forrás: MTI)