Férfi ob I: idegenbeli egri sikerrel kezdődött a döntő

Férfi ob I: idegenbeli egri sikerrel kezdődött a döntő

2014. 05. 10.
Megosztás

A címvédő ZF-Eger 10–8-ra nyert Szolnokon a férfi vízilabda ob I döntőjének első mérkőzésén.

Tavaly ugyanez a két csapat csatázott a döntőben, akkor három szoros mérkőzésen az Eger diadalmaskodott. Azóta azonban a Szolnok tovább erősödött, amit jól jelez alapszakasz-elsősége is, ennek köszönhetően idén a Tisza-partiaknál volt a pályaelőny. Az viszont hátrányt jelentett a számukra, hogy betegség miatt nem játszhatott az első meccsen ifjú világbajnokuk, Vámos Márton.

Távollétében Sztevan Mitrovics és Milan Alekszics húzta a hazaiak szekerét, az első negyedben előbbi, a másodikban utóbbi talált be kétszer, társaik azonban nem tudták mattolni Bisztritsányi Dávidot. A szolnoki kaput védő Decker Attila is négyszer kapitulált, így egállal fordultak a felek a második félidőre.

A harmadik negyed még szintén nem hozott döntést, a záró játékrészben azonban az egriek a maguk javára fordították a találkozót. Ekkor Kovács Gábor jegyzett egymás után két nagyon fontos gólt, majd Biros Péter és Hárai Balázs is megvillantotta klasszisát.

Eközben a szolnokiak egyre többet hibáztak, Mitrovics lövőszázaléka leromlott, Hosnyánszky Norbert egyik lövéséből sem lett gól, így az utolsó percre már nem maradtak izgalmak. Az Eger tehát az első mérkőzésen elvette ellenfele pályaelőnyét, és már csak két sikerre van a címvédéstől.

A döntő második összecsapását hétfő este rendezik Egerben, 19.30-tól.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–ZF-EGER 8–10 (2–2, 2–2, 2–2, 2–4), Szolnok, 500 néző. Vezette: Székely Balázs, Fodor Rajmund
SZOLNOK: Decker A. – Hosnyánszky, SZ. MITROVICS 3, Jansik D., KIS G., Török B., Gocics. Csere: Alekszics 4, Pásztor 1, Vörös, Hangay Z.
EGER: Bisztritsányi – BÁTORI 2, Biros 2, Bundschuh, HÁRAI 1, Gór-Nagy 1, Graham. Csere: Bedő 1, Varga II Zs., Salamon F., KOVÁCS GÁBOR 2, Lőrincz, Zalánki 1
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 9/3 Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Jansik D. (14. p.), Bundschuh (22. p.), Gór-Nagy (32. p.)

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Eger javára

(Forrás: NSO)