Festői környezet várja a XVI. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó résztvevőit

Festői környezet várja a XVI. Nemzetközi Gyűjtőtalálkozó résztvevőit

2014. 09. 10.
Megosztás

Szeptember 20-án rendezi a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága és a Magyar Olimpiai Akadémia a Nemzetközi Gyűjtőtalálkozóját. Dr. Gémesi György, a bizottság vezetője, egyben Gödöllő város polgármestere, továbbá dr. Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára és az előkészítésben résztvevők kis csapata helyszíni szemlét tartott a Gödöllői Királyi Kastélyban, a rendezvény helyszínén.

Csodálatos hangulatú a 2010 decemberében elkészült Lovarda, amely különleges lehetőséget nyújt majd a rendezvény számára. A 638 nm-es, oszlop nélküli, műemléki környezetben lévő terem Európában is ritkaságnak számít.

A rendezvény szeptember 20-án 9 órakor dr. Gémesi György köszöntőjével kezdődik, majd rövid ír szteptáncbemutató után kezdődik a gyűjtők börzéje. Beszélgetések hangoznak el a jelenlévő olimpiai bajnokokkal. A találkozó végén, 14 óra körül pedig lehetőség nyílik szervezett csoportokban, vezetéssel a kastély többi termének megtekintéseire is a regisztrált gyűjtők számára. A rendezvény idején a Magyar Posta elsőnapi bélyegzéssel várja a résztvevőket.

A házigazdák egy kis meglepetést is tartogatnak, hogy még színesebb legyen a találkozó.

A belépés a kastély V. kapuján keresztül történik, s a bejárattól balra ingyen parkolhatnak a gépkocsival érkezők. A gyűjtőtalálkozó szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenesen látogatható rendezvényre.