Fókuszban az utánpótlás-nevelés a MOB és a MET közös konferenciáján

Fókuszban az utánpótlás-nevelés a MOB és a MET közös konferenciáján

2012. 10. 29.
Megosztás

„Utánpótlás korú sportolók kondicionális képességfejlesztése” címmel rendezett konferenciát a TAO sportágak képviselőinek a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Edzők Társasága.

A társasági-adóból származó támogatásban részesülő öt látvány-csapatsport edzőinek meghírdetett eseményen mintegy 150 sportszakember vett részt. A Budapesti Olimpiai Központ területén található Körcsarnokban október 29-én rendezett fórumon, délelőtt előadásokra, délután sportszakmai bemutatókra került sor.

„A TAO sportágak szakembereinek a MOB és a MET először szervezett ilyen formában közösen továbbképzést. Célunk az öt sportág: a labdarúgás, a kézi-, kosár- és vízilabda, továbbá a jégkorong felkészítési elveinek kölcsönös megismertetése, a tapasztalatcsere volt. A részvétel az érdeklődő edzők, sportvezetők számára térítésmentes volt, a találkozó a Magyar Olimpiai Bizottság TAO-ból származó támogatásával került megrendezésre. A TAO-támogatással megvalósuló sorozat tavasszal folytatódik, de addig is novemberben lesz egy táplálkozástudományi konferenciánk a Sportvitalitással és indul a TF-fel közösen egy kutatássorozat és továbbképzés a sporttudomány és a gyakorlat kapcsolatáról” – mondta dr. Bartha Csaba, a MOB sportszakmai főmunkatársa.

Délelőtt az utánpótlás-korú sportolók állóképesség-, gyorsaság-, és erőfejlesztése, a diagnosztikai eljárások és a szombathelyi Illés Akadémia ismertetése, délután gyakorlati edzésbemutatók szerepeltek a programban. A jégkorongnak, a kézi- és kosárlabdának, valamint a labdarúgásnak a Körcsarnok adott otthont; a vízilabdára a KSI uszodájában került sor. Az estébe nyúló konferenciát vacsora és konzultáció zárta.

Délelőtti nyitó előadásában Radák Zsolt professzor, a TF megbízott dékánja a fiatal sportolók állóképességének fejlesztéséről beszélt: a raktározási és energianyerési folyamatokról, a terhelésről, a fáradásról; az élettani vonatkozások tekintetében a légző-, keringési és izomrendszerről illetve a szív jelentőségéről; külön hangsúlyozta a genetikát és az intenzitást. Zárszavában, mint mondta, az állóképesség egy komplex képesség, mely számos dologtól függhet; fő cél a keringési rendszer fejlesztése.

Dr. Kovács Péter a Sportkórház (OSEI) Kutató osztályának vezetője, a teljesítmény-diagnosztika minőségi utánpótlás-nevelésben betöltött szerepét mutatta be. Mint elmondta: a londoni magyar olimpiai keret részére 5903 alkalommal történt teljesítménydiagnosztikai beavatkozás. Az orvos-szakember „Diagnosztikai eljárások a kondicionális képességek mérésére utánpótlás-korú sportolóknál” című előadásában beszélt az alkalmazási területekről, a fő feladataikról, a komplex teljesítménydiagnosztikai koncepcióról, folyamatokról.

Dubecz József egyetemi docens, a TF megbízott tanszékvezetője az erőfejlesztés lehetőségeiről, módszertanáról, a különböző izomcsoportok fejlődéséről, a hormonháztartás összefüggéseiről beszélt. Előadásában a fiatal leányok és fiúk fejlődését, erőfejlesztésük optimális lehetőségeit életkoruk függvényében, gyakorlati példákon keresztül elemezte. Mint mondta: „fontos, hogy komplexitásban, rendszerben gondolkodjunk”.

A kondicionális képességek közül a gyorsaság fejlesztését, a látvány-csapatsportokban való megjelenési formáját – egyén és csapat szintjén – dr. Rácz Levente docens, a TF tudományos főmunkatársa tárgyalta. Prezentációjában megkülönböztette az általános és sportágspecifikus gyorsaságot, beszélt a kiválasztáshoz hasznos előzmények felméréséről; a többi előadóhoz hasonlóan ő is hangsúlyozta a kondicionális képességek komplex rendszerét.

A záró előadás alkalmával Simon Attila szakmai igazgató a szombathelyi Illés Béla Labdarúgó Akadémiában folyó utánpótlás-nevelő munkát mutatta be. A 2007-ben magántőkéből létrehozott akadémiában, 8 korosztályban, összesen mintegy 200 ifjú labdarúgót képeznek. A szakmai vezető elmondta, hogy az elmúlt öt év alatt több mint 50 játékost adtak a magyar utánpótlás-válogatottak csapataiba. Simon Attila beszélt céljaikról, a teljesítmény-élettani hátterükről, és a Magyarországon egyedülállóan megvalósuló periodizációs edzéstervezésről.