Földi Imre Sportösztöndíjat alapítottak Tatabányán

Földi Imre Sportösztöndíjat alapítottak Tatabányán

2013. 02. 01.
Megosztás

Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelőről elnevezett sportösztöndíjat alapított a tatabányai önkormányzat.

Az ötmillió forintos összegből évente négy versenyzőt támogatnak havonta százezer forinttal.

Kancz Csaba, a város sportügyekért felelős alpolgármestere elmondta, a Tatabánya jelenlegi sportsikereinek elérésében közreműködők megtartása mellett olyan finanszírozási rendszert állítanak a versenysport és az utánpótlás-nevelés mellé, mely a sportolót és az önkormányzatot is jogokkal és kötelezettségekkel bíró együttműködésre kötelezi.

Azok a sportolók részesülhetnek támogatásban, akik olimpiai egyéni sportágban, világ- vagy kontinensversenyen legalább hatodik helyezést értek el, illetve tatabányai székhelyű szervezettel kötöttek megállapodást a versenyeken való részvételre, továbbá hivatásos sportolóként munkaszerződésük, amatőrként pedig egyéb sportszerződésük van.

Az eredményesség megállapítására egy bárki által megismerhető táblázat szolgál, a díjra a város sportéletében jelentős szerepet játszó személyekből álló öttagú tanács tesz javaslatot a polgármesternek.

A 74 éves Földi Imre 1955-től 1978-ig a Tatabányai Bányász súlyemelője volt, 1959-től 1977-ig szerepelt a magyar válogatottban. A sportág egyik legeredményesebb magyar képviselője, rajta kívül nincs még egy olyan versenyző, aki tizennyolc éven keresztül a világ élvonalához tartozott. Légsúlyban és pehelysúlyban versenyezve öt olimpián, tíz világbajnokságon és 13 Európa-bajnokságon indult, legnagyobb sikere, az 1972-es ötkarikás elsősége mellett kétszer volt olimpián második, továbbá öt vb- és tíz Eb-aranyat is szerzett. Pályafutása alatt húsz alkalommal állított fel világcsúcsot és ötvenszer magyar csúcsot.

A felújított tatabányai sportcsarnokot 2009-ben róla nevezték el.

(Forrás: mti)