Folytatódnak a MOB-ban a kiemelt sportágak konzultációi

Folytatódnak a MOB-ban a kiemelt sportágak konzultációi

2014. 04. 29.
Megosztás

A kiemelt sportágfejlesztésben érintett szövetségek számára tavasszal folytatódnak a konzultációk a MOB-ban. A megbeszéléseken sporszakmai, pénzügyi és infrastrukturális vonatkozások kerülnek napirendre.

Miután a sportágfejlesztési programok beindultak, a sportági szakszövetségek vezetői már konkrét eredményekről tudnak beszámolni a sportszakmai feladatokról, többek közt az eredményesség, az utánpótlás-nevelés, az edzőképzés és a létesítményfejlesztés területéről. A kiemelt támogatásnak köszönhetően új programok indításáról tudtak nyiltakozni.

A konzultációkon az érintett sportágak képviselői a házigazda, MOB-Sportigazgatóság - Fábián László sportigazgató vezetésével - mellett az EMMI sportért felelős szakállamtitkársága, a Miniszterelnökség és a Nemzeti Sportközpontok vezető munkatársaival ülnek tárgyalóasztalhoz.

A konzultációk alkalmával április végén a tenisz, az evezős, a röplabda, az asztalitenisz, a birkózó és az asztalitenisz szövetség képviselő mondják el aktualitásaikat. Az egyeztetések májusban folytatódnak.

A 16 kiemelt sportággal a kibővített egyeztetések éppen egy esztendővel ezelőtt kezdődtek. A sportágaknak egységes szempontrendszer alapján kellett a stratégiai célokat megfogalmazniuk, ma egységes sportszakmai és pénzügyi szerkezetben alkotják az olimpiai sportágfejlesztést.

Kiemelt állami támogatásban a judo, az ökölvívás, a röplabda, az úszás, a tenisz, a vívás, az atlétika, a torna, az öttusa, az asztalitenisz, az evezés, a birkózás, a kerékpározás, a sportlövészet, a kajak-kenu és a korcsolya szerepel.