Gécsek Tibor születésnapi köszöntése

Gécsek Tibor születésnapi köszöntése

2014. 10. 19.
Megosztás

Szeptember 22-én ünnepelte 50. születésnapját Gécsek Tibor, a XX. század legeredményesebb Vas megyei atlétája, aki három olimpián (1988, 1992, 2000) képviselte hazánk színeit.

A szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület és az egykori kalapácsvető klubja, a Dobó SE megvárva az először megrendezésre kerülő Vas Megyei Atlétika Napját, október 17-én köszöntötte az 1998-ban, Budapesten Európa-bajnokságot nyert kiváló sportembert.

A Dobó SE zsúfolásig megtelt munkacsarnokában először a három vasi egyesület képviselői számoltak be a 2014. évi tevékenységükről. Lengyák György (Szombathelyi Sportiskola), Kívés István (SZoESE) és Németh Zsolt (Dobó SE) egyaránt képekben gazdag, látványos prezentációval mutatta be a jelenlévőknek egyesületük eredményeit, legjobb sportolóit.


Az est második fele, azaz Gécsek Tibor köszöntése az ünnepelt eddigi életútját feldolgozó rövid filmmel indult. A Cseh Géza – Gál László alkotópáros filmjén keresztül a legifjabb jelenlévő atléta palánták is megismerhették a világhírű előd pályafutását. Ezt követően Horváth Vilmos, a két egyesület elnöke, az est házigazdája sorra szólította ki egy-egy mini interjúra Tibor egykori pályatársait, vezetőit, barátait. Többek között Tánczi Tibor, az ifjúkori klubtárs, Nyíri Péter, az első Dobó SE elnök is felidézte emlékeit, de eljött a rendezvényre Hollósy Tibor testnevelő tanár is, aki 1980-ban Németh Pálhoz irányította Gécsek Tibort, meglátva bent a tehetséget az atlétikához. Természetesen az összejövetelen az ünnepelt is szót kapott. Régi történetek, még soha nem hallott sztorik tették érdekessé a publikumnak a beszélgetést, de Tibor 50 év tapasztalatait is megosztotta a fiatalokkal. Óriási szerencsének tartja, hogy egy olimpiai bajnokkal készülhetnek a mostani atléták, akire felnézhetnek, akitől tanulhatnak és tehetik ezt nem mellékesen remek edzői stábbal a háttérben. A kemény edzések meghozzák a várva várt gyümölcsöt és talán néhányuk 50. születésnapját majd hasonlóképpen ünneplik meg a barátok, a szurkolók.


Két leköszönő közszereplőt is oklevéllel jutalmaztak a szervezők, akik segítették az egyesületek munkáját. Lazáry Viktor, Szombathely MJV alpolgármestere és Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke voltak a kitüntetettek. Utóbbi Batthyány Lajos emlékérem díjazásban részesítette Gécsek Tibort. Ugyancsak köszöntötte a kalapácsvetőt Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is, majd ezt követően a szintén szentgotthárdi utóddal, Pars Krisztiánnal zajlott beszélgetés.


Az est végére is maradt meglepetés, hiszen a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Sydney olimpia óta barát Vári Attila érkezéséről mit sem sejtett az ünnepelt. Attila ajándékai nyomán igazi vízilabdázóvá avanzsált Tibor.

Nem maradhatott el az óriási szülinapi torta sem, melynek minden eleme a kalapácsvetésre emlékeztetett. A több mint száz ünneplő énekszóval köszöntötte Tibort, aki elérzékenyülve mondott köszönetet mindenkinek, aki felejthetetlenné tette számára ezt a napot.

(Forrás: Gál László, Fotók: Benyák Albert és Unger Tamás)