Storcz Botondék bíznak a további férfi kajakkvótákban, összesen 6 érmet várnak Rióban

Győri kajakosoké és a Vasas lány kosárlabdázóié Az év műhelye-díj

2016. 02. 24.
Megosztás

Idén már negyedszer adták át a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított Az év műhelye díjat, és első alkalommal hirdettek két kategóriában győztest. Az egyéni versenyben a Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenusai, a csapatok közt a budapesti Vasas Akadémia leány kosárlabdázói vihették haza a trófeát.

Az év műhelye-címre a múlt évi 12 egyéni sportágat képviselő havi győztese, illetve a negyedévente meghirdetett csapatelsők voltak a jelöltek, összesen 16 műhely. A győztesek a Decathlon által felajánlott 2-2 millió forintot is átvehették a díj és a hozzá tartozó serleg mellett. Az elismerést 2012-ben a Vasas vívói, 2013-ban a Kőbánya SC úszói, 2014-ben a KSI cselgáncs-, kajak-kenu és öttusaszakosztálya megosztva nyerte el.

A hónap műhelye-díj és Az év műhelye-díj is rendkívül komoly presztízst vívott ki magának, mely az utánpótlás-nevelés legjelentősebb szakmai elismerései közé tartozik.

Borkai Zsolt MOB-elnök köszöntő szavait Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója tolmácsolta.

"Az év műhelye"- díjátadó gála minden esztendőben a magyar utánpótlássport egyik legjelentősebb rendezvénye, ünnepe. Nagyszerű példája ez az esemény az összefogásnak, amire egyébként az élet más területén is nagy szükség lenne. Ez az a rendezvény, ahol szinte biztosan találkozhatunk a jövő olimpiai bajnokaival.

A magyar sportban, talán soha egyetlen korosztálynak nem adatott meg az a kimagasló sportfinanszírozás, aminek Ti lehettek az első és legnagyobb haszonélvezői, nyertesei. A Ti generációtokból egy aranykorszak hősei kerülhetnek ki. Bajnokok, példaképek, legendák lesztek-e, vagy elbuktok az egyik legnehezebb lépcsőfokon, amikor sikeres utánpótlás-versenyzőből a felnőttek között kell a csúcsra kapaszkodni. Ma büszkék vagyunk rátok, ünneplünk Benneteket, azt a műhelyt, ahol nevelkedtek, csiszolódtok. Tudjuk, hogy valamennyien tehetségesek vagytok, de mostantól ennél is sokkal több kell. Soha egy pillanatra ne higgyétek azt, hogy nem lehettek jobbak, nem érhettek el többet annál, mint amit már addig elértetek. Minden nap tegyetek meg mindent a céljaitok megvalósításáért. Másképp ez nem megy. Azt már tudhatjátok, hogy ehhez persze rengeteget kell dolgozni, sok mindenről le kell mondani, de tapasztalhattátok, milyen a dobogó tetején állni, milyen az, amikor nektek szól a Himnusz.

Az én időmben, ami ugyan a múlt században volt, de egyáltalán nem annyira régen, akkoriban nem volt "Az év műhelye"- díjátadó gála, de Héraklész program sem létezett. Ahhoz azonban, hogy lépést tartsunk a nemzetközi porondon a riválisokkal szükség volt egy ilyen utánpótlás menedzselő, tehetséggondozó központi kezdeményezésre. És legalább annyira fontos egy olyan gyakorlatilag alulról szerveződött kezdeményezés, mint a Hónap műhelye sorozat. ezúttal is szeretnék köszönetet mondani az utánpotlássport.hu oldal üzemeltetőinek és a Decathlonnak az együttműködésért, hogy töretlen lelkesedéssel szolgálják a MOB-bal közösen ezt az ügyet."

"A magyar olimpiai mozgalomban mindig is meghatározó szerep jutott a klubokban, szakosztályokban végzett kiváló szakmai munkának, a megfelelő kiválasztásnak. 2001 óta, immár 20 sportágban a korábbinál is koncentráltabb munka folyik az utánpótlás-nevelésben. Az utánpótlás-menedzselő Héraklész Programon keresztül a MOB, mintegy 1800, 14-23 éves sportolónak nyújt segítséget, köszönhetően a kormányzat kiemelt támogatásának. A Héraklész Program sikerességét jól mutatja, hogy a Héraklész tagok egyre nagyobb arányban jelennek meg a felnőtt válogatott keretekben. A pekingi olimpián indult 170 magyar sportolóból 63 volt a Héraklész Program kedvezményezettje, Londonban a 148 magyar résztvevőből 103 szerepelt hosszabb-rövidebb ideig a Héraklész Programban. Riói kvótával vagy olimpiai szinttel eddig 80magyar sportoló rendelkezik. Közülük 56-an a Héraklész egykori, vagy jelenlegi kedvezményezettjei.

Sajnos egyre gyakrabban kell elmondanom, hogy óriási tévedés a 2013-ban elindult Kiemelt sportágfejlesztési programtól azt várni, hogy már Rióban learatható a termés. Vannak már eredményei ennek a programnak, minőségi és mennyiségi egyaránt. Az is biztos, hogy Rio után értékelni kell az első három évet és levonni a következtetéseket. De a program sikerességét még nem lehet lemérni a riói eredményeken. Még akkor sem, ha ma este is ülnek itt olyan kiválóságok, akik részben ennek a programnak is köszönhetik a gyors és látványos fejlődésüket és akár már Rióban is nagyot alkothatnak.

Nagyon erős mezőny versengett az Év műhelye díjért. Elég csak arra gondolni, hogy például a Héraklész-sportolók, 2015-ben a korosztályos - világ és Európa-bajnokságokon, továbbá a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon összesen 428 alkalommal érték el az első nyolc hely valamelyikét. Az aranyérmeket tekintve 22 vb-, 28 Eb- és 9 EYOF-arany a magyarok mérlege.

Remélem, vannak itt köztetek olyanok, akikkel jövőre a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is találkozhatnak majd a magyar szurkolók.

Gratulálok! Nektek, sportolóknak, azoknak is, akik ma nem lehetnek itt, mert most is épp versenyen, vagy edzőtáborban vannak valahol külföldön. Gratulálok az edzőiteknek és a szüleiteknek, mert biztos vagyok benne, hogy a sikereitekhez Ő munkájuk, kitartásuk, hitük is elengedhetetlen. A köszönet, az elismerés nekik is jár. Ez a mai este a legkiválóbb műhelyek ünnepe, de minden műhelyt az onnan kikerülő tehetségek, bajnokok minősítenek."

Pósfai Gábor ügyvezető a Decathlon Magyarország nevében köszöntötte a jelenlévőket.

„Három évvel ezelőtt egy olyan díjat szerettünk volna alapítani, ami hiánypótló a magyar utánpótlássportban, és ami méltó módon emlékezik meg hónapról-hónapra az ország legeredményesebb sportműhelyeiről. Ha visszagondolok az elmúlt 36 hónapra, a díjátadókra, a boldog és büszke arcokra, akkor nyugodt szívvel mondhatom, hogy sikerrel jártunk.

Köszönet a MOB-nak és az utánpótlássport.hu-nak a közös munkáért. Köszönet a klubok versenyzőinek, edzőinek és az újságíróknak, azoknak a híres és már befutott példaképeknek, akik a mai este fényét jelenlétükkel emelik. Egy sikertörténethez pontosan ilyen széleskörű összefogásra van szükség.

A díjat elnyert műhelyek tehetségei közül néhányan már Rióra készülnek, vagy oda tartanak. Tényleg csak a teljesség igénye nélkül, az elmúlt 3 évben a díjban részesült Szilágyi Áron, Földházi Zsófia, Szilágyi Liliána, Hajdú Jonathán, Gercsák Szabina és sok más magyar tehetség egyesülete. Reméljük, egy picit tudtunk nekik segíteni azon a hosszú úton mely elvezet a siker kapujáig vagy akár „csak” az olimpiáig. Mindig hansgúlyozom azonban, hogy számunkra nem csak az a fontos, hogy ezek a műhelyek élsportolókat neveljenek, hanem ugyanilyen kiemlekedő jelentőségű az is, hogy olyan felnőttek kerüljenek ki a műhelyekből, akik szeretik a sportot és ezt felnőttként át is adják a következő nemzedékeknek is. Nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok, de életerős, egészséges, sportoló felnőtt igen.

A cél számunkra egyértelmű: minél több egészséges, sportoló felnőtt legyen Magyarországon. Ha közülük valaki olimpiai- vagy világbajnok lesz –az csak hab a tortán. Összességében a magyar sportra költött támogatási összeg éves szinten bőven meghaladja a 100 millió FT-ot – ha a TAO-támogatásokat is idevesszük, akkor 150-200 millió Ft-ról beszélünk. Ez a cég éves nyereségének több mint 10 %-a, de azt gondolom, hogy mindez kamatostul megtérül.

A magyar sportnak, de talán azt is mondhatom, Magyarországnak van egy álma: olimpiát szeretnénk rendezni. Idén év elején kollégáimmal mi is megfogalmaztunk egy álmot: szeretnénk, ha Magyarországon minden ember sportolna. Ma 44%-an mondják azt az országban, hogy soha nem sportolnak. Piacvezető sportszerkereskedőként nekünk is nagy felelősségünk van abban, hogy ez megváltozzon. Ki tudja, talán 2024-ben a két álom egyszerre teljesül majd. Kívánom azt mindannyiunknak, hogy így legyen.”

Bruckner Gábor az Utanpotlassport.hu nevében, az összefogás mellett többek közt a "jövő ígéreteinek" mondott köszönetet. A MédiaBook Kiadó ügyvezetője elmondta azt is, hogy idén március 17-én lesz öt esztendős az Utanpotlassport.hu portál, amire nagyon büszke. Beszámolt arról is, hogy A hónap műhelye- és Az év műhelye-díj 2016-ban is folytatódik, és nem titok, hogy a januári győztesek az MTK gyorskorcsolyázói lettek.

A győri kajak-kenusok a magyar sport zászlóshajójának számító sportág klubjai közül is kiemelkednek. Produkciójuk 2015-ben túlzás nélkül a fenomenális jelzővel minősíthető. Utánpótláskorú versenyzőik közül 53-an értek el kisebb, de inkább sokkal nagyobb sikereket a hazai és a nemzetközi vízeken. A felnőtt, az U23-as és az ifjúsági korosztály világ- és Európa-bajnokságain a győri fiatalok összesen 11 arany-, 12 ezüst- és 6 bronzérem megszerzésében voltak részesek. Esetükben muszáj csupán a legkiválóbb teljesítmények említésére szorítkoznunk, mert a sikerlista szinte kötetnyi anyagot ölel fel. A kajakos Homonnai Luca 200 és 500 m-en is ifjúsági világbajnoki címet szerzett K1-ben, miközben a felnőtt vb-n 200-on – Janics Natasa párjaként – második lett. A kenus Takács Kincső az U23-as vb-n 200 és 500 m-en is diadalmaskodott egyes hajóban, míg kettesben 200-on ezüstérmes helyen végzett. Ugyanő 500-on a felnőtt vb-n harmadikként zárt, s a felnőttek gyorsasági és maratoni vb-jén további három ezüstöt is begyűjtött. A szintén kenus Lakatos Zsanett megnyerte a felnőtt maratoni vb-t, második lett 500-on C1-ben és C2-ben a felnőtt gyorsasági Eb-n, a „nagyok” vb-jén egy harmadik hellyel büszkélkedhetett (C2 500), s eközben az U23-as mezőnyben övé lett egy ezüstérem C2-ben. Hérics Dávid K2 500-on harmadik hellyel büszkélkedhetett a felnőtt gyorsasági vb-n. Az ifik maratoni vb-jén egy arany- és négy ezüstéremben volt részes győri versenyző, s a győztes Mayer Keán azt is elmondhatta magáról, hogy az ifjúsági gyorsasági vb-n első lett. Az U23-as korosztály gyorsasági és maratoni vb-jén, illetve Eb-jén Horváth Bence, Szomolányi Máté, Balla Virág, Balla Levente, Takács Tamara és Varga Patrik révén összesen négy aranyat és három bronzot akasztottak a győri kiválóságok nyakába.

S ez még nem minden: ha végignézzük a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztály országos bajnoki eredménylistáit, szinte mindenütt a győri győztesekbe, helyezettekbe akad a szemünk…

A piros-kék klub Pasaréti úti központjában működő műhely – az előző négy évhez hasonlóan – 2015-ben is kiérdemelte a legeredményesebb sportági utánpótlás-nevelő klub címet. A nagyobb sikerekkel ezúttal az akadémia leányrészlege büszkélkedhetett. A Vasas játékosai közül Aho Nina és Tóth Tímea is részese volt az U18-as 3x3-as válogatott remeklésének: az együttes a minszki Európa-bajnokságon aranyérmes lett, míg a Debrecenben rendezett vb-n az előkelő harmadik helyet szerezte meg. Az U20-as válogatottba négy, míg az U18-as és az U16-os keretbe egyaránt három Vasas-játékos került be. A 2014/2015-ös évadban idehaza a juniorok a harmadik, a kadetek a második, a serdülők az első, s a tinik is a második helyen zárták a bajnokságot. Az U14-es együttes Velencében nemzetközi tornát nyert.

A díjátadón az olimpiai bajnok Szabó Bence MOB-főtitkár és Fábián László sportigazgató mellett több olimpiai és világbajnoki érmes példakép részt vett: Szilágyi Áron, Martinek János, Ábrahám Attila, Güttler Károly, Kiss Balázs, Hargitay András, Kangyal Balázs, Hüttner Csaba, Komáromi Tibor, Fekete Attila, S. Kovács Ádám és Bácskai Luca Sára.

A gálát színpadi produkciók színesítették: fellépett a Coincidance (ír sztepp és a modern tánc ötvözete), bemutatót tartottak a Torna Club Békéscsaba tornászai, a zenéről pedig a Balogh Tamás Quartet gondoskodott.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)