Győzelem a litvánok ellen az U20-as jégkorong vébén

Győzelem a litvánok ellen az U20-as jégkorong vébén

2012. 12. 10.
Megosztás

A brassói U20-as, divízió II/A-s jégkorong-világbajnokság második fordulójában a korosztályos magyar együttes kétgólos győzelmet aratott Litvánia ellen.

Csapatunk ezzel egy-egy győzelemmel és vereséggel áll, a litvánok a második mérkőzésüket veszítették el.

A találkozón a hatodik percben a mieink jutottak vezetéshez, majd az első harmad közepén megduplázták az előnyt. Ellenfelünk a második harmad elején fórból szépített, de ugyancsak emberelőnyből a mieink a felvonás végén visszaállították azt a kétgólos különbséget, amely a záró részben már nem változott.

Tim Kehler (szövetségi kapitány, Magyarország):
- Úgy gondolom nagyon nehéz volt ma visszajönni és játszani a tegnapi nagyon érzelemgazdag és nagy csalódással végződő meccs után. Ráadásul nem is volt sok idő rákészülni a meccsre, hiszen délután 1-kor kezdtünk ma. Örülök, hogy a srácoknak sikerült elég jól játszania ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, Szabó és Erdély nagyon jól mentek. Ettől függetlenül szerintem a legjobb formánk még hátravan, és most, hogy az első győzelem talán némi biztonságérzetet ad, azt várom, hogy még jobban játsszunk.

Andrius Jadkauskas (szövetségi kapitány, Litvánia):
- Nagyon fiatal csapatunk van, a magyarok sokkal idősebbek nálunk, és erősebbek is fizikálisan. Úgy gondolom, magasabb szinten játszottak ma. Nekünk ez a világbajnokság nagyon nehéz meccseket fog még hozni, azt várom a játékosoktól, hogy játsszanak teljes erőbedobással, és dolgozzanak keményen.

További mérkőzéseink:

december 12. Magyarország - Spanyolország

december 13. Hollandia - Magyarország

december 15. Magyarország - Románia

(nso.hu, icehockey.hu, Fotó: Kristó Róbert, archív)