Győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját a Szeged

Győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját a Szeged

2012. 09. 27.
Megosztás

Sikeresen mutatkozott be a Szeged férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája szerdán elrajtoló csoportküzdelmeiben: a Tisza-partiak a nyitófordulós itthoni mérkőzésen három góllal verték a berlini Spandau 04 együttesét.

Az újszegedi sportuszoda nyitott medencéjében, mintegy 400 néző előtt szálltak vízbe szerda délután a csapatok, amelyek nem sokkal a BL-rajt előtt tudták meg, hogy megfogyatkozott a közös ellenfelek száma, miután az utolsó pillanatban a fehérorosz Vityebszk visszamondta a szereplést, így ötcsapatosra karcsúsodott a csoport.

A háromszoros olimpiai bajnok center, a végül három gólig jutó Molnár Tamás (a képen) szerzett előnyt a hazaiaknak, de előbb 2:1-re, majd – már a második negyed elején – 3:2-re a több német válogatott pólóst is felvonultató vendégek vezettek. A játékrész hajrájára aztán magához tért a BL legutóbbi kiírásában negyeddöntős csongrádi csapat, és a nagyszünetre fordított (4:3).

Szívós Márton

A harmadik nyolc percben aztán egyértelművé vált a helyzet: a negyed közepére 6:3-ra alakította az állást a hazai együttes, és bár a németek még 6:5-re felzárkóztak, Molnár előbb kapufás góllal 7:5-re módosított, majd – már a negyedik negyedben – megúszásból beállította a 8:5-ös végeredményt.

A 2012–13-as BL-szezon csoportkörének nyitányán nem játszott a másik magyar csapat, az Eger, amelynek a Tbiliszi elleni meccsét az A csoportban a grúz vendégek vízumproblémái miatt elhalasztották. A hevesiek így október 6-án mutatkoznak be az oroszországi Volgográdban. A Szeged ugyanaznap szintén idegenben, Romániában, a Nagyvárad otthonában lép fel.

A csoportokból a körmeccsek zárultával az első négy helyezett jut tovább a legjobb 16-ba. A nyolcaddöntőben minden csoportelső a neki kisorsolt csoportnegyedikkel, a második helyezett pedig a harmadikként végzettel csap össze oda-vissza alapon. Az e párokból továbbjutók kerülnek be az elődöntős mezőnybe, az úgynevezett Final Fourba.

Eredmény, Bajnokok Ligája,
D csoport, 1. forduló:
A-Híd Szeged VE – Spandau 04 (német) 8:5 (2:2, 2:1, 2:1, 2:1)
a magyar csapat góldobói: Molnár T. 3, Juhász Zs., Kayes, Varga P., Somogyi, Kiss Cs. 1-1

(Forrás: NSO, fotó: Kovács Anikó)