Győztünk a világbajnoki éremtáblázaton

Győztünk a világbajnoki éremtáblázaton

2012. 09. 04.
Megosztás

A magyar válogatott lett a legeredményesebb csapat a milánói sárkányhajó világbajnokságon.

A mieink összesen 7 arany-, 12 ezüst és 5 bronzérmet gyűjtöttek a három döntős nap alatt.
Szombaton zajlottak a 2000 méteres finálék. Masters korcsoportban világbajnoki címet szerzett a 20 fős férfi csapat, valamint a 20-as mix csapat is. Ezen a távon ezüstérmes lett a 20-as felnőtt mix csapat, valamint a 10-es masters mix, a 10-es felnőtt női és a 10-es női masters csapat is. Harmadik helyet szerzett a 20-as felnőtt női, valamint a 10-es felnőtt mix és 10-es felnőtt női hajóegység is.

A magyarok a legtöbb érmet a legrövidebb távon, 200 méteren szerezték meg. Világbajnoki címet nyert a 20-as masters női csapat, a 20-as masters mix hajó, a 10-es masters mix és a 10-es masters női egység. Ezüstérmet szerzett a 10-es felnőtt női, a 10-es masters férfi és a 20-as masters férfi egység. Bronzérmet pedig a felnőtt 20-as férfi és a felnőtt 20-as női csapat vehetett át.

Süveges Lilla csapatvezető elmondta, hogy a világbajnokságon nagyon erős mezőny vett részt, főleg az orosz, svéd, német, francia, a kanadai, a cseh és a fülöp-szigeteki válogatott állt nagyon komoly erőkből, sok egységben sikeres gyorsasági kenus és kajakos versenyzők foglaltak helyet.
Süveges Lilla:
A rendezés elég olaszos volt, sajnos még egy nappal a futamok előtt sem volt pontos program. A pálya egyébként gyönyörű volt, de az időjárás sokszor megtréfált bennünket. Reggel mindig elég hűvös volt, napközben jobb idő lett, estére pedig rendszerint megjött az eső, kivéve a zárónapot. A 185 fős magyar csapat nagyon egységes volt, ami szerintem hatalmas szó ennyi embernél. A válogatott tagjai szurkoltak egymásnak és segítették egymást, ha kellett.

Jövőre Kijevben sárkányhajó klubvilágbajnokágot szerveznek, a legközelebbi világbajnokság pedig 2014-ben lesz, Poznanban.
Videók a sárkányhajó világbajnokságról itt megtekinthetők.

(Forrás: sárkányhajó szövetség)