Gyurta közel járt a bronzéremhez 100 m mellen

Gyurta közel járt a bronzéremhez 100 m mellen

2012. 07. 30.
Megosztás

Egy negyedik és egy tizedik helyezés volt a magyar "termés" az olimpia úszóversenyeinek második napján: előbbit Gyurta Dániel produkálta 100 m mellen, utóbbit pedig Kozma Dominik 200 m gyorson.

A vasárnapi "vizes menüben" csak ők ketten kaptak helyet, s bár Gyurtának a 200-as az igazi távja, ott nyert már ötkarikás ezüstöt, továbbá világ- és Európa-bajnoki aranyat is, immár 100 méteren is egyre jobb. Ezt igazolta a szombati selejtezőben (59.76 mp), majd az elődöntőben is (59.74), mindkét alkalommal megjavítva az általa tartott országos csúcsot, s a döntőben harmadszor is egy percen belüli teljesítménnyel rukkolt elő. A vasárnap esti fináléban, ahová a hetedik idővel került be, 59.53 másodperc alatt ért célba, s négy századdal lemaradva a dobogó alsó fokáról, újabb magyar rekorddal végzett a negyedik helyen.

A 23 éves klasszis úszó okkal nyilatkozott úgy az MTI-nek, hogy a 200-as versenye előtt a 100-as eredményei, különösen a "majdnem-bronza" bizakodással tölthetik el, hogy jól sikerült a felkészülése.

Kozma Dominik is helytállt: délelőtti egyéni csúcsából további 25 századmásodpercet lefaragva a tizedik helyen végzett a 200 m gyors esti elődöntőjében, miáltal nem jutott ugyan döntőbe, de dicséretesen szerepelt. A szám 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmese a második futamban 1:46.93 perces idővel, ötödikként csapott célba, s elmondása szerint akár még előrébb is végezhetett volna, ha korábban nyitja meg a hajrát.

"Nagyon örülök az újabb egyéni csúcsomnak, most már 1:47-en belül járok. Az viszont kicsit bánt, hogy nem úsztam ki magam teljesen. Úgy érzem, előbb kellett volna megnyitnom a hajrát, mert maradt bennem bőven, s akkor akár a döntőbe is becsusszanhattam volna. Az is igaz persze, hogy ha meg korán robbantok, lehet, hogy a végét nem bírom" - nyilatkozta az MTI-nek Kozma Dominik.

(Forrás: MTI)